Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi felesége, Chájá Muská rebecen halálának évfordulóján tartják meg 1991 óta évente New Yorkban a „kinusz hásluchosz”, vagyis a női küldöttek gyűlése elnevezésű eseményt a kinusz háshluchim, a férfi küldöttek gyűlésének mintájára. Idén erre a találkozóra is az online térben került sor.

A nagyszabású rendezvény célja, hogy összehozza és összekapcsolja a lubavicsi mozgalom női küldötteit a világ minden tájáról, segítsen nekik feltöltődni, hogy újult energiákkal folytathassák a megkezdett utat. A Rebbe gyakran idézte a zsidó nőkkel kapcsolatban a Talmudot (Szotá 11b): „Az Egyiptomból való kivonulás a kivonulás nemzedékének szentéletű asszonyainak érdemében történt.” – Magyarázatot is fűzött hozzá: az egyéni és a globális változásra mi nemzedékünkben is a szentéletű asszonyok érdemében kerül sor. A Rebbe azt is hangsúlyozta, hogy az asszonyok nem csupán a küldöttek feleségei, hanem ők maguk és a gyermekeik is küldöttek, saját jogon.

Ebben az évben, a rebecen halálának 33. évfordulóján a világjárvány miatt különleges újításra került sor. Már az előző évi kinuszt is meghatározta az akkor még csak kibontakozóban lévő járvány, és különleges óvintézkedéseket tettek a szervezők, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a fertőzés terjedésének esélyét, de mégis személyesen találkozhatott New Yorkban a mintegy háromezer női küldött szerte a világból. Erre idén nem kerülhetett sor, és ahogyan a férfi küldöttek az online térben találkoztak, felállítva ezzel a leghosszabb folyamatos Zoom találkozó világrekordját, úgy a nők számára is csupán a virtuális út volt járható.

A hátrány azonban egyben előny is volt, hiszen így jelen lehettek mindazok, akik valamilyen családi esemény, a távolság, vagy egyéb logisztikai buktató miatt nem tudtak volna személyesen részt venni az összejövetelen. Idén valóban elmondható, hogy minden sluchá részt tudott venni az online világ végtelen tereiben, akár Új-Zélandról, akár Nigériából, Izraelből, vagy az argentínai Bahia Blancából jelentkezett be az elhivatott sluchá.

A magyarországi Chábád közösség számára különleges jelentőségű beszéd is elhangzott: Henya Yehudis Lazar, Oberlander Batsheva rebecen évtizedek óta Milánóban tevékenykedő, magyarországi származású édesanyja hosszasan beszélt gyermekkori tapasztalatairól, és arról, hogy a nehézségek hogyan erősítették meg a hitét. Megemlékezett azokról a női küldöttekről is, akik az elmúlt egy év során hunytak el, és díszes ezüstpoharát felemelve egészséggel, prosperitással és sikerrel áldotta meg a női küldötteket és munkájukat.

A teljes beszédet (angolul) itt hallgathatják meg. Alább részleteket közlünk belőle:

 

„Amikor nagyon kicsi lány voltam, a családom és én átéltük a második világháború poklát. Soha nem felejtem el szüleim hitét, elszántságát és kreativitását azokban a szörnyű napokban.” Ezután édesapját, Cvi Meir Steinmetz rabbit idézte, aki költő és a Rebbe elkötelezett követője volt:

 

„Szívem minden dobbanása

énekben elmondott köszönet Neked

és minden lélegzet

dal a Te Neved számára.”

 

A vers után így folytatta emlékezését:

„A Rebbe azt tanította nekünk, hogy minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb erőt ad az Örökkévaló, hogy megbirkózzunk vele. Küldött asszonyok, a Rebbe és a Rebecen igazán büszke lehet rátok mindazért, amit ezekben a rendkívül nehéz időkben tettetek!” Az elhunytakról való megemlékezés után így folytatta: „Sokkal jobban érezzük, mint eddig valaha: a világ várakozik és készen áll a Messiás eljövetelére. Töltsük hát meg és emeljük fel a poharainkat és mondjuk együtt lechájimot, mert Isten segítségével bizonyosan együtt leszünk, ugyanabban a teremben a következő évben, a Szentföldön.”

Lazar rebecen áldásmondás után poharát ürítette és köszönetet mondott azért a különleges lehetőségért, hogy nyilvánosan áldhatta meg az összegyűlt küldötteket, különösen azokat, akiknek gyógyulásra, gyermekáldásra, házaspárra, megélhetésre van szüksége. „Teljesítse az Örökkévaló szívük kívánságát… Lánge gezunte jóren – hosszú, egészséges éveket kívánok, és azt, hogy a Rebbének sok öröme teljen bennünk. Kívánom, hogy az áldás nyíltan érezhető legyen… hozzon az Örökkévaló valódi megnyugvást és vessen véget a világ minden szenvedésének. Teljen meg a világ valódi örömmel, a messiás elérkezésének örömével, minél hamarabb, még napjainkban!”

 

zsido.com

Megszakítás