„Még ha egy éles kard pengéjét érzi is a tarkóján, akkor se adja fel az ember a reményt!” (Talmud, Bráchot 10a.) – Az ember sorsa a legreménytelenebb helyzetekből is reménytelivé tud fordulni, hiszen sorsunkat végső soron a Gondviselés alakítja. Egyszerre kell hinnünk abban, hogy minden helyzet valahogy rejt magában célt és értelmet, és kell bíznunk abban, hogy helyzetünk látható módon is pozitívra fordul. Ahogy a híres Jiszroel Szálánter rabbi (1810-1883) tanította: „amíg a gyertya lángja ég, a dolgokat helyre lehet hozni…”
Emellett nem szabad elfelejteni, hogy ha még lenne is bizonyosságunk arról, hogy sorsunk már nem fog jobbra fordulni, életünk utolsó órái sem céltalanok vagy értelmetlenek.
„Többet ér egy órányi jócselekedet és megtérés ezen a világon, mint az egész túlvilági lét” (Atyák 4:17.) A Talmud ezen tanítása arra mutat rá, hogy a zsidó vallásfilozófiában az evilági lét olyan mérhetetlen jelentőségű küldetéssel párosul, amelynek értéke minden máson túltesz. Az emberi szabadakarat, az ezzel járó felelősség és az ebből fakadó érdem minden evilági percet értékessé tesz, még akkor is, ha ezek a percek sok fájdalommal és szenvedéssel járnak.
A zsidó hagyomány szerint a túlvilági lelkek éppen ezért sóvárognak az evilági lét után, és sajnálkoznak afelett, hogy nem használtak ki minden percet evilági életük során.
Ábrahámról azt olvassuk a Tórában, hogy „Ábrahám megöregedett, megteltek napjai” (1Mózes 24:1.), amellyel kapcsolatban a Zóhár (3:93b) azt tanítja, hogy a „megteltek napjai”, arra utal, hogy „minden nap teljesítette az adott nap küldetését”. Minden napnak és minden órának küldetése van, még akkor is, ha sokszor mi magunk nehezen találjuk meg a szenvedéssel és fájdalommal járó órák és napok küldetését és értelmét.
