Rituális fürdőt avattak a Kazár Kaganátus és az Aranyhorda egykori fővárosában, a Talmudban is említett dél-oroszországi településen, Asztrahánban.
A Babilóniai Talmud Béca traktátusában áll, hogy az asztraháni só még a legerősebbnek tartott szodomai sónál is nagyobb hatású. Bár a talmudi korban feltételezhetően még nem éltek zsidók a városban, a X. századból már feljegyzések tanúskodnak az asztraháni zsidó jelenlétről. Könnyen lehet, hogy a judaizmusba néhány évszázaddal korábban betért kazárok alkották az első zsidó közösséget a városban. A későbbiekben több, különböző gyökerű zsidó közösség élt a településen. Legutoljára az úgynevezett kantonisták telepedtek le Asztrahánban, a XIX. században. A kantonisták a cári hadseregbe erőszakkal besorozott zsidó gyerekek voltak, akik 25 év szolgálat elteltével szabadultak fel. Különleges kegyként akár a zsidó letelepedési övezet határán kívül fekvő városokban is lakhatási engedélyt kaphattak, így Asztrahánba is sok egykori kantonista költözött be. A város egyébként 1804-ben még a letelepedési övezet része volt, ám 1835-ben megváltozott a törvény, és a zsidóknak menniük kellett. Csak a kantonistákra nem vonatkozott a rendelet, akiknek egyébként rabbijuk is volt Leib Daikhes személyében.
A kommunista elnyomás alatt a zsidó élet jelentősen visszaszorult. A díszes korál zsinagógában működő mikvét 1929-ben bezáratták és csak egyetlen zsinagóga működhetett tovább a városban.
Az asztraháni zsidók ebben az időszakban is őrizték identitásukat, majd 2003-ban újjáépítették a nagyzsinagógát az egykori, kantonisták által készített építészeti elemek felhasználásával. 2010-ben egy lubavicsi küldött-házaspár, Yisroel Melamed rabbi és felesége Deborah érkezett a városba, hogy az 1500 főnyi közösséget szolgálja. A rabbi az egyik legfontosabb célnak a mikve megnyitását tűzte ki maga elé. A zsidó házasélethez nélkülözhetetlen fürdő hiánya nagyon megnehezítette a vallásos zsidók életét: a legközelebbi mikve Volgográdban volt, ahová hatórás buszúttal lehetett eljutni. A következő lehetőség Szaratov volt, ahová 12 órát kellett vonatozni. A leggyorsabb, és egyben legköltségesebb lehetőséget pedig Moszkva jelentette, ahová két óra alatt ér el a repülő.
Taya Kuzmin, egy helyi vallásos zsidó asszony a közeli Volga-folyót próbálta mikvének használni, ám a szennyezett víz és a szúnyogok rendkívül kellemetlenné tették az élményt. „Végig a Smá Jiszráel imát ismételtem magamban, hogy békében átvészeljem a kalandot. Rettentően félelmetes volt beúszni a sötét vízbe. Megfogadtam magamnak, hogy ez volt az első és utolsó alkalom, amikor erre vállalkozom. Azért kezdtem imádkozni, hogy végre Asztrahánban is épüljön egy kóser mikve”.
Ezt követően a Melamed házaspár elhatározta, hogy amint csak lehetséges, mikvét nyitnak a városban. A költségek tetemesek voltak, ezért pénzgyűjtő kampányba kezdtek, hogy előteremtsék az építkezéshez szükséges forrásokat. Helyi és külföldi támogatók is segítséget nyújtottak, így szeptember 4-én ünnepélyes megnyitóval köszönthették a zsidó közösség e fontos intézményét. A megnyitón részt vett a tartományi kormányzó és Berel Lazar, Oroszország főrabbija is.
A zsidó hagyomány szerint egy jócselekedet betartásának legnagyobb jutalma az, hogy újabb jócselekedetek fakadnak belőle. A mikveavatáson felbuzdulva három helyi zsidó fiatal elhatározta, hogy körülmetéltetik magukat, és belépnek Ábrahám szövetségébe. A zsidó nép így nem csak egy kóser mikvével, hanem egy Dáviddal, egy Akivával és egy Binjáminnal is gazdagabb lett.
zsido.com
Forrás: crownheights.info