A zsidóságban viszonylag gyakori kérdés, hogy mikor szabad eltávolítani a mezüzét? Eltávolíthatjuk-e költözés esetében? Mi vonatkozik a nyaralásokra? Rabbi Yair Hoffman, az internet egyik népszerű ortodox rabbija a vinnews cikkében többek között a fenti kérdéseket járja körbe. 

Az alapvető tiltás a Sulchán Áruchban található, miszerint, ha valaki elköltözik, azonban a következő bérlő is zsidó, akkor tilos eltávolítani a mezüzéket (Jore Déá 291:2.).

A Talmud (Bává Meciá 102a) a következőket mondja: „A Bölcsek egy brájtában tanították: ha valaki egy házat bérel valakinek, akkor a felelősség a bérlőre hárul, hogy mezüzét rakjon fel. És amikor elmegy, akkor nem veheti le és távozhat azzal, hanem inkább ott kell hagynia. De ha az ingatlant egy nem-zsidótól bérelte, akkor a leveheti és magával viheti.”

Ugyanez a talmudi szakasz egy tragikus történettel is foglalkozik, miszerint, egy zsidó a tiltás ellenére levette a mezüzét, s ezért büntetésül felségét és két fiát is eltemette. Ezt máshol a gemátriával magyarázzák, miszerint a mezüzában található tórai idézetben összesen 713 betű van, mely illik a Bérésit könyvben található egyik mondatrészre (a szövegkörnyezetet is idézve a Mikéc hetiszakaszból):

„[És mondta nekik József a harmadik napon: Ezt tegyétek, hogy éljetek az Istent félem én. Ha becsületesek vagytok, egyik testvéretek maradjon fogva őrizetetek házában, ti pedig menjetek, vigyetek gabonát házaitok éhségére. Legkisebb testvéreteket hozzátok el hozzám, hogy igazoltassanak szavaitok és meg ne haljatok; és így tettek. És mondták egymásnak: Bizony vétkesek vagyunk mi testvérünk miatt, mivelhogy láttuk lelke szorongását, midőn könyörgött nekünk, de mi nem hallgattunk rá; azért jött ránk ez a szorongatás. És felelt nekik Rúbén, mondván: Nem szóltam-e nektek, mondván: Ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok rám;] és íme, vérét is számon kérik.” (1Mózes 42:18–22.) – „Vegám dámo, hiné nidrás”.

Ezekből tehát azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ha a bérbeadó nem-zsidó, és a következő bérlő ugyan zsidó, de még nem írt alá bérleti szerződést, akkor a mezüzéket eltávolíthatják. Ugyanekkor ez egy újabb kérdést vet fel, hiszen, kérdéses marad, hogy ha a következő bérlő szerződést kötött (és ő zsidó), akkor a mezüzék eltávolíthatók-e? A 20–21. századi háláchá-tudósai közül Ráv Jáákov Breish (1895–1976) a Chelkat Jáákovban úgy döntött, hogy ha a tulaj, vagyis a bérbeadó nem-zsidó, akkor mindenképpen el kell távolítani a mezüzét, mert fennáll az aggodalom, hogy a mezüzék szentségének bántódása esne. Ráv Jehuda Henkin (1945–2020) a Bené Vánim szerzője pedig úgy döntött, hogyha a lakásban lenne egy tisztasági festés, mielőtt a következő lakó beköltözne, akkor a mezüzét felrakó zsidó eltávolíthatja az ajtófélfára erősített tekercseket, miután kiköltözik.

A tiltásra több háláchikus magyarázatot is találhatunk. A 8. században élt Ráv Áchá gáon például azt írja (Seiltot Pársá Slách 126.), hogy egy mezüze „aktív funkcióból” való eltávolítása (vagyis egy kóser mezüze levétele) a micvában való megszégyenítés. Azonban ez csak akkor érvényes, ha a mezüzét nem használnák fel egy másik ajtófélfán.

Gondolhatnánk, hogyha megengedett az, hogy a ciceszeket levegye az ember a ruhadarabja sarkáról, hogy aztán egy másikra felhelyezze, akkor ez analóg módon áll a mezüzére is. Azonban ez nem így van, ha zsidók költöznek a kiadó lakásunkba. Ezt Bölcseinek úgy magyarázzák, hogy negatív szellemi erejű térbe kerülnek, ahol nincs mezüze. A Toszafot (Bává Meciá 102a, „Lo jitlená b’jádo”) szerint a mezüzék eltávolítása olyan, mintha a tulaj megkárosítaná a bérlőit.

A tiltás pedig komoly! Még az olyan mezüzék eltávolítása is tilos, melyek olyan helyre voltak felhelyezve, ahová nem is biztos, hogy szükséges lett volna mezüze, írja Ráv Jáákov Jesájáhu Blau (1929–2013) a Chovát Hádár című könyvében. Jáákov Emden („JA’aVeC”, 1697–1776) rabbi pedig azt mondja, hogy még ha a ház üres is marad kiköltözés után, még ebben az esetben is tilos eltávolítani a mezüzéket.

Ugyanakkor, az egy lehetséges út, hogy a főbérlő megkéri a bérlőjét, hogy fizesse ki a mezüzék értékét. Viszont, ha ezt a zsidó bérlő valamilyen oknál fogva megtagadná, akkor a főbérlő továbbra sem távolíthatja el azokat. A korabeli paszkenolók között kisebb vita van arról, hogy megengedett-e az ingatlan mezüzéinek  olcsóbbra cserélése. Az óvatos döntéshozók ilyen esetben azt javasolják, hogy ellenőrzés céljából vegyék le a mezüzéket, majd a helyükre, az előzők kósersági állapotuktól függetlenül, cseréljék azokat olcsóbb tekercsekre, vagy a főbérlő levonhatja a kaució összegéből a mezüzék értékét, – vesd össze Jicchák Jáákov Weiss (1902–1989) Minchát Jicchák ide vonatkozó részeivel, illetve Mordecháj Jáákov Breisch (1895–1976) rabbi Chelkát Jáákov című munkájával.

Érdekesnek tűnik, hogy a főbérlő maga akkor sem távolíthatja el a mezüzéket, ha az új bérlő a sajátjait akarja felhelyezni, bár ezt egyes döntéshozók mégis megengedik, ha az új bérlőnél egyértelműen megvan az összes „helyettesítő” mezüze. Ha az új bérlő tehát mégis felhelyezi a saját mezüzéit, akkor a főbérlő kérheti, hogy adja oda neki az addig fentlévőket. Amerikában és Izraelben már külön cégek alakultak a mezüze bérlésre (mezüze gemách) ilyen esetekre például, mint amikor valaki az új lakásában még nélkülözi a sajátjait (érdekességképpen, a New York-i Monseyban egy mezüzét 65 dollár depozit mellett adnak ki, melyet a „bérlő” visszakap, mínusz a heti másfél dolláros bérleti díj).

Fontos megjegyezni, hogy a mezüzék eltávolításának tilalma kizárólag a pergamentekercsekre vonatkozik, a tokokra nem. Így ha egyedi tokokat használunk, melyek akár családi örökségek, vagy akármilyen más okból kifolyólag szentimentálisan kötődünk hozzájuk, azokat nyugodtan kicserélhetjük egyszerűbb darabokra is.

Az eddigiekben zsidók közötti eshetőségekről volt szó. Azonban, ha a lakásunkat nem-zsidóknak adjuk ki, vagy nem-zsidóktól béreltük, akkor nem csak, hogy lehetőség, de kötelesség is eltávolítani a mezüzéket. Mi több, tilos mezüzét adni vagy eladni egy nem-zsidónak (lásd: Ráv Meir Abulafia, „RaMaH” 291:2.), mely tiltásnak négy háláchikus alapja is van: először is a mezüze nem más, mint az Örökkévaló abszolút hatalmának és egységének hirdetője, melyben a nem-zsidók nem hisznek, másrészt feltételezhető, hogy a mezüzét esetleg varázslatra használnák, vagy esetleg más módon szentségtelenítenék meg a tekercset, a negyedik ok pedig az, hogy mások tévesen feltételezhetnék az ajtófélfa mezüzéiről, hogy az illető zsidó.

Az utolsó okból kifolyólag nem csupán mezüze-tekercset, de még tokot sem szabad eladni nem-zsidónak. Habár némely döntéshozó mégis megengedi az utóbbit, ha felmerül, hogy a zsidó eladót gyűlölettel vádolják meg, vagy ha kárt okozna neki az, ha nem adja el a tárgyat. A tiltás egyébként egy érdekes talmudi történetben (Péá 1:1.) gyökerezik:

A pártus király, Artiban egyszer egy felbecsülhetetlen értékű ékszert küldött az ismert bölcsnek, Jehuda háNászi rabbinak, amiért cserébe a király valami hasonló értékű ajándékot várt. Jehuda háNászi rabbi cserébe egy mezüzét küldött, mire Artiban így válaszolt: „Küldtem neked valami felbecsülhetetlen értékű tárgyat, te pedig egy olyat, ami csekély összegért is megvásárolható.” Erre a rabbi így felelt: „Küldtél nekem valamit, amiért fel kell bérelni egy őrt, hogy vigyázzon rá. Én küldtem neked valamit, ami vigyáz rád.”

Annak ellenére, hogy ebből úgy tűnik, hogy Jehuda háNászi rabbi egy mezüzét küldött egy nem-zsidó királynak, a kommentárok kifejtik, hogy itt a rabbi a lehetségesen kibontakozó antiszemitizmus forrásait próbálta meg eloszlatni.

Az Egyesült Államokban, ahol sokszor nem is a tulajdonos végzi a bérbeadásokat, hanem egy bérbeadó cégen keresztül történik a szerződéskötés és költözés, akkor – Ráv Mose Feinstein (1895–1986) döntése alapján – helyesebb megbízni a céget magát, hogy vegye át a mezüzék felett a rendelkezést, s ha nem-zsidó bérlő lenne, akkor a cég maga szerelje le időlegesen a mezüzéket.

Egy megengedőbb vélemény szerint, ha a lakás tulajdonosa egyáltalán nem lesz képes új mezüzéket szerezni abba a lakásba, amely az otthona, csak akkor, ha eltávolítja a kiadásra szánt ingatlanból az ottaniakat, akkor inkább tegye meg, azonban ezt a legtöbb döntéshozó óvatosan kezeli és a körülmények további elemzésére int (Áruch háSulchán 291:3.).

Ezek után már csak a nyári szezon kritériumai maradtak hátra, vagyis, hogy például mi a helyzet a nyári lakokra helyezett mezüzékkel?

Mint látható volt, a mezüzék eltávolításának tilalma igazán szigorú, azonban, a nyári lakok esetében sokkal megengedőbb a háláchá. Így például, ha a nyaraló nem téliesített, akkor az egyáltalán nem tekinthető állandó lakásnak, így a nyár végével, amikor már nem időzünk többet a házban, akkor eltávolíthatjuk a tekercseket. De abban az esetben is leszedhetők a mezüzék, ha fennáll a veszélye, hogy azokat esetleg vandálok rongálnák meg. Mindent összevetve, a nyaralók esetében is az a leghelyesebb, ha a mezüzék – természetesen időről-időre való ellenőrzés mellett – állandó jelleggel vannak elhelyezve.

A nyaralásnál maradva, meg kell jegyezni, hogy a fenti tényezők Ráv Jiszáél Belsky (1938–2016), korunk egyik nagy poszekja szerint nem vonatkoztathatók a zsidó nyári táborokra. A táborok azért tartoznak más kategóriába, mert bár a táborozók folyamatosan változnak, s így ők nem kötelesek a mezüzék kihelyezésére, azonban a terület tulajdonosa jellemzően egy személy vagy szervezet, s ezt a jogi státuszt tartósnak kell tekinteni, így a mezüzéket nem lehet a szezon végeztével eltávolítani.

Summa summarum, hacsak nem a felügyeletünk hiányában kell attól tartani, hogy a mezüze-tekercs megrongálódhat, a háláchá alapján a zsidó használat mellett a mezüzéket nem távolítjuk el tulajdonainkban.