A férfiak fehér, köntösszerű ruhát öltenek magukra – ez a kitli, melyet egyes közösségekben csak az engesztelőnapon hordanak, máshol ros hásáná két napján is felveszik, illetve a széder este vezetője is magára ölti. Ezt hordják a férfiak az esküvőjükön, és ebben helyezik végső nyugalomra az elhunytakat.

Jom kipurkor olyanok vagyunk, mint az angyalok

Ezen a napon tartózkodunk fizikai szükségleteink kielégítésétől, és ehelyett a lelki-spirituális lényegünkre koncentrálunk, vagyis megpróbálunk hasonlatossá válni az angyalokhoz. Ezt a tisztaságot tükrözi a fehér kitli. Vannak, akik lenből készült kitlit hordanak, mivel Jechezkél (Ezékiel) és Dániel próféta leírásában az angyalok lenruhát hordanak. Ez az oka annak, hogy sok közösségben, többek közt a Chábádban csak engesztelőnapon viselik a kitlit, hiszen csak ezen a napon hasonlítunk az angyalokra.

A halálra emlékeztet

Vannak azonban, akik más magyarázatokat is fűznek e ruhadarabhoz. Mivel jom kipur a bűnbánat napja, melyet az önvizsgálatnak és a megtérésnek szentelünk, olyan ruhát öltenek magukra a férfiak, mely hasonlít arra, melyben a halottakat eltemetik. Amikor egy ember egy ilyen, saját halandóságunkra és a megtérés fontosságára emlékeztető ruhadarabot ölt magára, az alázatossá teszi a szívét.

Olyan tiszták vagyunk, mint a hó

Dávid idn Zámrá rabbbi, akit Rádbázként ismernek (1479-1589) a következő prófétai mondattal (Jesája 1:18) magyarázza a kitli viselését: „Ha vétkeitek olyanok volnának, mint a bíbor, megfehérülnek mint a hó; ha vörösek volnának, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.”,

A kitli a főpapi öltözékre hasonlít

Az év többi napján a jeruzsálemi főpap (kohén gádol) nyolc részből álló, díszes, színes ruházatot viselt a szentélybeli szolgálata idején, a jom kipuri szertartásokat azonban egyszerű, fehér ruházatban végezte. Ezért öltünk mi is fehéret ezen a napon.

Jeruzsálem lányai fehéret viseltek

Azt mondja a Misna: „Sosem voltak örömtelibb ünnepségek Izraelben, mint áv hó 15-én és jom kipurkor, amikor Jeruzsálem leányai fehér ruhában mentek az utcára. Kölcsönkért ruhákat használtak, nehogy megalázzák azokat, akiknek nem volt saját ruhája.” (Misna, Táánit 4:8) A Talmud azzal indokolja, hogy a lányok fehérbe öltöztek, hogy jom kipur ünnepnap, mert ez volt az a nap, amikor az Örökkévaló megbocsátott a népnek az aranyborjú bűne miatt, és Mose (Mózes) lejött a Szináj-hegyről a második pár kőtáblával. Ezért nyilvánította Isten ezt a napot a megbocsátás napjává. A kitli így a sok száz évvel ezelőtt hordott fehér ruhákra is emlékeztet.

Megmutatjuk a bizalmunkat

Vannak, akik szerint a fehér kitli viselésének eredete a midráson nyugszik: „Melyik nemzet olyan, mint ez a nép! Amikor egy embernek meg kell jelennie a bíróság előtt, általában fekete ruhát vesz fel, feketébe burkolja magát, és haját hagyja szabadon nőni, mivel nem tudja, mi lesz az ítélet. Izrael azonban nem így tesz, fehér öltözetet ölt, fehérrel burkolja magát, levágják a hajukat, esznek, isznak, örülnek, mivel tudják, hogy az Örökkévaló – legyen áldott – csodákat tesz értük.”

Gmár chátimá tová! Jó bepecsételést és édes évet!

 

Megszakítás