Miért szagolgatnak böjtölő zsidók a zsinagógában jom kipurkor erőteljes illatú fűszereket? Az chabad.org írásából kiderül, hogy nem erőt szeretnének meríteni az illatból és nem is az éhségüket szándékoznak elnyomni, hanem a napi száz áldás elmondásának kötelezettségét teljesítik.
Bölcseink elmondják, hogy a napi száz áldás szokása Dávid király korából ered, amikor naponta száz ember halt meg ismeretlen okból. Isteni sugallatra Dávid rájött, hogy az a megoldás, ha bevezeti a napi száz áldás elmondásának szokását. A gyakorlatot egy tórai mondat is alátámasztja: „Mit kíván az Örökkévaló, a te Istened tőled?” (5Mózes 10:12). A „mit” – héberül „má” szót úgy is olvashatjuk, hogy „meá”, vagyis száz. Ez arra utal, hogy Isten azt várja el, hogy naponta (egyik estétől a másikig) száz áldást mondjunk el.
Hétköznap az ember többnyire különös erőfeszítés nélkül tudja teljesíteni e micvát, ám szombaton és ünnepnapon, amikor a hétköznapokon 19 áldásból álló Ámidá állóima csupán hét áldásból áll, ez nagyobb kihívást jelent. A hiányt a tóraolvasás áldásaira való odafigyelés és „ámen” válaszolása mellett gyümölcsökre vagy illatos fűszerre való áldásmondással pótolhatjuk.
Jom kipurkor, amikor tilos az evés és az ivás, sokan illatos fűszer megszagolásával igyekeznek elérni a száz áldáshoz. Érdemes továbbá figyelni és ámennel válaszolni az ámidá ismétlésénél, ezek az áldások is beleszámítanak a százas kvótába. Fontos megjegyezni, hogy nem lehet újra és újra elmondani az áldást, hacsak az ember meg nem feledkezett már a fűszerről és nem figyel oda rá, akkor megszagolhatja és elmondhatja újra. Ha valaki azzal az elgondolással a fejében szagolja meg a fűszert, hogy később újra és újra megszagolja majd, annak nem kell az áldást újra és újra elmondania. Ha valaki elmondta az áldást, megszagolt egy fűszert és hirtelen valaki egy másik fűszerrel lép oda, akkor újra el kell mondania az áldást, hiszen az első áldásmondás alkalmával még nem tudta, hogy ezt a második fűszert is megszagolja majd.
Különféle eredetű illatokra különféle áldást mondunk, ahogy különféle ételekre is más-más áldást kell elmondani. Az illatra azonban – az étellel ellentétben – nincs utóáldás. Az öt áldás:
Áldott vagy te, örökkévaló Istenünk, a világ Királya,
- aki jó illatot ad a gyümölcsöknek (jó illatú gyümölcsre vagy szándékosan megszagolt ételre)
- aki illatos fákat teremt (más, fán növő illatos dolgokra)
- aki illatos füveket teremt (földből növő illatos növényekre)
- aki különféle fűszereket teremt (mindenre, ami nem a földből vagy nem fán nő, általánosan vagy kevert illatos fűszerekre is ezt mondják)
- aki illatos olajat teremt (balzsam, balzsamolaj)
Kívánjuk, hogy mindnyájunkat jó, édes és áldott évre pecsételjék be!