Sz. Bíró Zoltán szerint alkati és taktikai okai is vannak annak, hogy az orosz elnök elzárkózik az antiszemitizmustól.

Tavaly kiadott egy közleményt a Kreml: e szerint amikor Putyin elnök találkozott az Európai Zsidó Kongresszus vezetőjével, azt javasolta, hogy azok a zsidók, akik már nem érzik magukat biztonságban Európában, jöjjenek inkább Oroszországba. “Európa ostrom alá vett zsidóságának hozzánk kellene jönnie” – mondta az orosz elnök, egyértelműen azokra az európai országban történt merényletekre reagálva ezzel a felvetéssel, amelyeket szélsőséges muszlim csoportok követtek el az elmúlt években zsidó közösségek ellen.

Az orosz elnöknek nem ez volt az egyetlen olyan megnyilvánulása az elmúlt években, amely arról tanúskodik, hogy valami miatt fontosnak tartja a helyi zsidó közösség fejlődését, de legalábbis a biztonságát (lásd keretes írásunkat). Putyin jó kapcsolatot ápol a Chabad mozgalomhoz tartozó főrabbival is, aki Oroszországban egyre növekvő és virágzó közösséget vezet, és 2012-ben személyesen nyitotta meg a világ egyik legnagyobb zsidó múzeumát és közösségi központját. A német közreműködéssel létrejött intézmény nem csak múzeumnak ad otthont, hanem fontos tájékoztató-oktató feladatokat is ellát.

Vajon mi ennek a pozitív viszonyulásnak az oka? Hiszen egy bevallottan nem nyugati típusú államberendezkedésben, ahol az emberi és a kisebbségi jogok általában kevésbé érvényesülnek, meglepőnek tűnik, hogy éppen azok a zsidók élveznek védelmet, akik amúgy elsőként szoktak a nem liberális rendszerekben jogfosztást elszenvedni. Putyinnak még az odaadó hívei sem tulajdonítanak szentimentális érzelmeket vagy fokozott emberi jogi érzékenységet, ezért a zsidó közösséghez való pozitív viszonyát feltehetően valamilyen sajátos ok magyarázza.

Megkérdeztük Sz. Bíró Zoltán történészt, Oroszország-szakértőt, hogy a politikai és életmódbeli kisebbségekkel szemben jellemzően intoleráns politikai vezetés miért éppen a zsidókkal tesz kivételt. – Putyin a különböző okok miatt az orosz társadalomban is meglévő idegengyűlöletet valóban nem a zsidósággal szemben használja ki – válaszolja a szakértő, aki rámutat: az orosz emberek többségének jelenleg az észak-kaukázusi szunnitákkal és a posztszovjet Közép-Ázsiához tartozó országokból Oroszországba ömlő vendégmunkásokkal szemben vannak ellenérzései.

A posztszovjet közép-ázsiai államokból, azaz az 1991-ben függetlenné vált öt országból folyamatosan érkeznek kevésbé iskolázott tömegek, akik rakodómunkásként, segédmunkásként olyan munkákra szegődnek, amelyeket az oroszok már nem végeznek el. Ők az orosz xenofóbia fő célpontjai, míg a másik célpont a már említett szunniták, ez a fajta idegengyűlölet a csecsen háborúra vezethető vissza.

– A legutolsó népszámlálási adatokat Oroszországban 2002-ben és 2010-ben vették fel. A törvény szerint az állampolgárok megtagadhatják a választ az etnikumukra vonatkozó kérdésre. Tudni kell, hogy a zsidókat nem felekezetként, hanem etnikumként tartják számon. Érdemes megnézni, hogyan alakultak a népszámlálási adatok ebből a szempontból. Míg 2002-ben 1 millió 360 ezer ember vallotta magát zsidónak, ami a lakosság kevesebb, mint egy százaléka, addig 2010-ben 1 millió 430 ezren. Ez 70 ezerrel nagyobb szám, miközben az össznépesség fogy – magyarázza a történész. Sz. Bíró Zoltán rámutat egy másik összefüggésre is: Oroszországban a hatodik legnépesebb etnikum a zsidó, csak az orosz, a tatár, a baskír, a csuvas és az ukrán népcsoport előzi meg. Figyelemreméltó, hogy a zsidón kívül mind az öt népességcsoportban csökkenés figyelhető meg, így a zsidók létszámának növekedése még beszédesebb.

– Valószínűleg ennek a jelenségnek az az egyik oka, hogy valóban nagyobb biztonságban érzik magukat, mint korábban, és ezért egyre többen hajlandóak elmondani a kérdezőbiztososaknak a származásukat – elemzi az eredményt. Sz. Bíró Zoltán arra emlékeztet, hogy a kilencvenes években ez nem így volt, akkor Oroszországból nagyon sok zsidó emigrált. Ők azért hagyták el a hazájukat, mert úgy érezték, hogy az ország a weimarizálódás útjára lépett. Ami az emigrálást illeti Oroszországban az utóbbi években ez újra felgyorsult, de az emberek – zsidók és nem zsidók – szerinte nem az antiszemitizmus miatt hagyják el hazájukat, hanem a szegénység és az egyre keményebb autokrácia miatt. (Ezzel a tendenciával párhuzamosan több tízezer Oroszországból származó izraeli zsidó tért vissza az elmúlt években Moszkvába. A szerk.)

– Az orosz politika érzékeny a társadalom hangulatára. Putyin óvatos, nem szeret egyszerre több frontot nyitni, és több fronton harcolni. Az oligarcháknak már rég megüzente, meddig merészkedhetnek el, hol vannak a határok, ennek volt – szimbolikus ügye, amikor leszámolt a Jukosz olajvállalat mágnás tulajdonosaival, élén Mihail Hodorkovszkijjal, de ennek az ügynek a tulajdonosok származása ellenére sem volt antiszemita felhangja. Az oligarcháknak – etnikai hovatartozásuktól függetlenül – innentől kezdve világos lett: ha megpróbálnak Putyinnal szemben fellépni, nem csak a vagyonukat veszíthetik el. – A korábban oligarchává vált gazdagok, a Jelcin-időszak örökösei, értik ezt, és betartják e szabályt. Akik pedig Putyin alatt lettek rendkívül vagyonos emberek, ők tudják, hogy az elnök-teremtményeiként, hol van a helyük a rendszerben, ezért hűségük feltétlen – fűzi hozzá.

Sz. Bíró Zoltán azt mondja, Putyin nyilatkozataiban, interjúiban nem lehet antiszemita megnyilatkozásra utaló jeleket találni, ami valószínűleg azért is lehet így, mert túl azon, hogy ebben nem lát semmiféle politikai hasznot, alkatilag is távol áll tőle az antiszemitizmus. Energiáit most egyébként is leköti az ukrán válság, ahol Oroszországot úgy pozícionálja, mint azt az antifasiszta államot, amelyik – a Kreml olvasata szerint – a „fasiszta kijevi juntával” szemben lép fel. Az az állam pedig, amelyik szemben áll a Moszkva által fasisztának tekintett különböző ukrán katonai alakulatokkal, per defitionem nem lehet antiszemita. Alighanem azért is kerüli belföldön az antiszemita megnyilvánulásokat, mert Putyinnal kapcsolatban számtalanszor merült fel az a vád, hogy Európa-szerte radikális és szélsőjobboldali csoportokat finanszíroz. – Az már végképp vállalhatatlan lenne, ha eközben otthon is államilag képviselt antiszemita vonalat vinne. Így viszont elmondhatja, hogy semmi köze Európa fasisztáihoz, ő csak a „hagyományos értékek” védelmezőit támogatja – elemzi a helyzetet Sz. Bíró Zoltán.

Ónody-Molnár Dóra

 Putyin gesztusai

  1. Zsinagóga és zsidó közösségi központ felépítése

Hatalmas zsidó közösségi központ épült fel Moszkva előkelő negyedében. Putyin üdvözölte az otthona közelében felépülő zsidó központot, mely a főváros egyik legelegánsabb negyedében, a legfőképp politikusok által lakott Zhokovkában helyezkedik el. A tervezéssel egy neves izraeli céget bíztak meg. A hatalmas területet elfoglaló zsidó központhoz egy 250 hívőt befogadó zsinagóga mellett mikvék, vendégszobák, rendezvényterem, könyvtár és oktatótermek tartoznak.

A központot nagyszabású ceremónia keretében avatták fel másfél évvel ezelőtt. A zsinagóga belső terét nagy gonddal tervezték meg és különleges minőségben kivitelezték. A hat méter magas tóraszekrény nem a falnak támaszkodik, hanem önmagában áll. A tér közepén elhelyezkedő bima, azaz tóraolvasó asztal mozgatható. A székeket és az asztalokat egyedi lézeres díszítéssel látták el, a belsőépítészeti kialakítás során sok márványt és üveget használtak fel. A falakon a kék-fehér színkombináció a meghatározó.

Az avatási ünnepséget hanuka második napján tartották számos neves vendég részvételével. Jelen volt David Lau, Izrael askenáz főrabbija, Berel Lazar, Oroszország főrabbija, Amadrei Verbaiov, Moszkva kormányzója és Alexander Pink, Izrael oroszországi nagykövete.

Néhány nappal az esemény után Lazar rabbi és kollégája, Boroda rabbi látogatást tettek Putyin elnöknél a Kremlben és fotóalbumot adtak át számára. Az elnök gratulált a zsinagóga megnyitásához és megígérte, hogy hamarosan ellátogat a zsidó központba. “Putyin melegen és barátságosan fogadott minket. Elnézést kért, amiért nem lehetett jelen a megnyitó ünnepségen és boldog hanukát kívánt. Nagy tájékozottságról tett tanúbizonyságot az ünnep történelmi hátterével és jelentőségével kapcsolatban. Nagyon meg volt elégedve a zsinagóga és az egész közösségi komplexum kialakításával” – foglalta össze a találkozót Boroda rabbi.

  1. A Zsidó Múzeum támogatása

A moszkvai múzeum látogatói interaktív kiállításokon vehetnek részt, amelyeken keresztül a zsidóság történelme mellett a holokauszttal és a cionizmus orosz gyökereivel is megismerkedhetnek. Az összesen 60 millió dollárnak megfelelő összegből felépített intézmény megnyitóján Simon Peresz is részt vett.

A múzeum négy éves fennállása óta Vlagyimir Putyin három alkalommal tett látogatást a helyszínen. A legutolsó alkalommal ígéretet tett arra, hogy az elnöki fizetésének egy részét ezentúl az intézmény számára ajánlja majd.

Ebben a múzeumban őrzik a híres Schneerson Könyvtárt. A Schneerson Könyvtár a lubavicsi rebbék könyveinek gyűjteménye, melyet az 1917-es bolsevik forradalom után államosítottak, és 4000 kötetét az állami Lenin Könyvtárba szállították. Hosszas tárgyalássorozat után Putyin engedélyt adott arra, hogy a könyveket a múzeumba szállítsák át, igaz abba nem egyezett bele, hogy a gyüjtemény a lubavicsi mozgalom New York-i központjában kapjon helyet.

A moszkvai Zsidó Múzeumot és Tolerancia Központot fél évvel ezelőtt jelentős összeggel és díjjal tüntették ki az UNESCO képviselői. A 100 000 dolláros díj ünnepségét Párizsban rendezték, amelyen a múzeum igazgatója mellett Alexander Boroda rabbi is részt vett. Berel Lazar orosz főrabbi üdvözölte az elismerést.

  1. A viszony rendezése Izraellel

Oroszország nagy jelentőséget tulajdonít az Izraelhez fűződő kapcsolatainak, és azok további erősödésére számít – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor tavaly ilyenkor a Kremlben fogadta Benjámin Netanjahut. Izrael miniszterelnöke a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállításának 25. évfordulója alkalmából érkezett hivatalos látogatásra Moszkvába.

Putyin hangsúlyozta, hogy az Izraelhez fűződő viszony nemcsak azért fontos Oroszország számára, mert az a Közel-Kelet egyik kulcsállama, hanem a két országot összekötő “történelmi kapcsolatok” miatt is. Rámutatott, hogy a kétoldalú reláció fejlesztésében hatalmas potenciál rejlik a volt Szovjetunióból bevándorolt mintegy másfél millió ember miatt, akik rendszerint kapcsolatban maradtak szülőhazájukkal. Ezt erősítette meg a TASSZ-nak adott interjújában az izraeli kormányfő is, aki szerint Izrael az innováció és a technológia területén nem kis mértékben a volt Szovjetunióból érkezett, orosz ajkú polgárainak köszönhetően ért el haladást.

Az orosz elnök a tárgyalás után megtartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy 1948-ban elsőként a Szovjetunió ismerte el a zsidó államot, és kijelentette: a két ország erősíteni fogja együttműködést a nemzetközi terrorizmus elleni harcban, és Izraelt ezen a téren Oroszország “feltétlen szövetségesének” nevezte. Kijelentette, hogy Moszkva hozzá fog járulni az izraeli-palesztin konfliktus “átfogó és igazságos” rendezéséhez, egyebek között a közel-keleti “kvartett” keretei között. Putyin elmondta, hogy a közel-keleti kérdések között szót ejtettek Szíriáról is.

Netanjahu is elismerően nyilatkozott a kétoldalú kapcsolatokról, az iszlám terrorizmus elleni közös fellépés fontosságáról, és kitért a hatnapos háborúra is, ami miatt a szovjetek anno befagyasztották a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat. Mint emlékeztetett rá, a zsidó államot 1967-ben ellenségesen körülölelő arab országokat a Szovjetunió fegyverezte fel és támogatta, ám sietett leszögezni, hogy a mai Oroszország már Izrael barátja.

Netanjahu elmondta, jól emlékszik a 25 évvel ezelőtti pillanatra, amikor a két állam felújította diplomáciai kapcsolatait, hiszen ő is ott volt Jichák Sámir és Andrei Gromiko volt szovjet külügyminiszter megbeszélésén. A tárgyalások után egyébként Putyin személyesen kísérte végig Netanjahut a Kremlben.