Pedig a nyugati sajtó jelentős része ezt várja el a zsidó államtól – állítja Brendan O’Neill publicisztikájában.

Két héttel ezelőtt a török hadsereg nagyszabású támadást indított az iraki kurdok által lakott Duhok régióban. A légierő falvakat bombázott, a lakosság fejvesztve menekült, sokan meghaltak. És ez csak egy volt a NATO-tag Törökország kurdok ellen elkövetett akciói közül. A hírmagazinok mégsem tartották érdemesnek, hogy írjanak róla. Nem rendeztek tömegtüntetéseket sem Londonban, sem New Yorkban. A „haladó értelmiség” sehol nem nevezte „vérszomjas gyilkosoknak” a törököket. Nem jelentek meg Twitter-üzenetek, melyekben pokolban égő törököket emlegettek volna. Nem jelentek meg olyan karikatúrák sem, melyek gyermekek kivégzésében örömüket lelő török katonákat ábrázoltak. A Duhok elleni támadást nem tartották sehol említésre méltónak.

Amikor azonban Izrael kezd hadműveletbe, egészen más a helyzet. Mindig, minden egyes alkalommal. A nyugati Izrael-gyűlölet ismét felizzott, miután Izrael minden erejével megálljt akar parancsolni a polgáraira hulló rakétaesőnek. Azonnal uszító tiltakozóhullám vette kezdetét. London utcáin izraeli zászlókat égettek. Németországban zsinagógákat ért támadás. New Yorkban a zsidó állam felszámolását követelték. Az izraeli zászlóban rendre horogkeresztre cserélik a Dávid-csillagot. A közösségi média csatornáin efféle bejegyzések jelentek meg: „az izraeli hadsereg katonája büszkén idézi fel a nyolc hónapos csecsemő meggyilkolását” – a lájkok száma természetesen több tízezerre rúg. „Izraelt zárják ki a nemzetek közösségéből, bojkottálják, izolálják” – követelik baloldaliak.

Az egyetlen kérdés, melyre az Izrael-ellenes erőknek nincs válaszuk, a következő: miért kezelik a zsidó államot annyira eltérően a világ többi nemzetétől? Egy izraeli katonai akció miért lesz automatikusan „gyerekgyilkos vérontás”? A török vagy indiai hadműveletek miért nem kapnak ilyen címkét? Miért égnek azonnal az izraeli zászlók a nagyvárosok utcáin és miért nem történik ugyanez a szaúdi lobogóval egy-egy Jement érő, brutális támadás után? Miért csupán „hiba” vagy legrosszabb esetben „szörnyűség”, amikor a brit vagy amerikai légierő lebombáz egy esküvői menetet valahol a Közel-Keleten és miért „fasizmus”, amikor Izrael lecsap a gázai terrorszervezetekre? Más államok katonai fellépése miért lehet legfeljebb „elítélendő” és miért vált ki Izrael harca állandóan nyilvános gyűlölködést?

A zsidó államot sújtó kettős mérce a XXI. századi politika egyik leginkább aggodalomra okot adó jellemzője. Ez a kettős mérce tökéletesen tetten érthető a jelenlegi konfliktusban is. Napjainkban egyedül Izraeltől várják el, hogy hagyja magát, ha megtámadják. Hogy tehetetlenül szemlélje, amint polgárait rakétákkal és kövekkel támadják. Mi mással lehetne megmagyarázni azt, hogy sokan nem hajlandóak tudomást venni a nyíltan Izrael elpusztítására törekvő Hamasz civilekre lőtt, ezret is meghaladó rakétájáról? A gyűlölet kizárólag Izraelre irányul, mely képes volt célba venni a gázai rakétaindító állomásokat és az övezetet uraló terrorszervezet állásait. Ezzel tulajdonképpen azt üzenik: az izraeliek jobban tennék, ha hagynák magukat megölni.

Egyetlen másik nemzettől sem várják el, hogy passzívan szemlélje, amint kívülről és belülről is tűz alatt tartják – ne felejtsük el, hogy a vegyes lakosságú városokban szabályos pogromokat folytatnak a zsidó lakosok ellen és a Hamaszt éltetik, az északon fekvő Akkótól kezdve a déli Beer Seváig. Képzeljük el, mi történne, ha a brit Wight-szigeten olyan szervezet működne, mely a brit lakosság elpusztítását tűzné ki céljául és rakétákat lőne Sussexre, Kentre vagy Hampshire-re. A brit hadsereg talán nem avatkozna közbe? Nyilván azonnal hadműveletet indítana. Izraelt azonban annyira gyűlölik, hogy megkövetelik tőle az iszlamista terror elviselését. A zsidó állam létezését tűrhetetlennek tartó nyugati aktivisták Izrael minden védekező akcióját a világbéke elleni támadásnak értékelik. Nem értik, hogy az izraeliek miért nem gyűlölik magukat annyira, amennyire ők gyűlölik Izraelt? Miért nem engedik, hogy az igazság nevében támadó terroristák győzedelmeskedjenek felettük? Hogy mernek egyáltalán létezni?

A Hamasz pedig rengeteget profitál a nyugati világ Izrael-ellenes megszállottságából. A naiv Izrael-ellenes lobbi egy radikális iszlamista terrorszervezetet emelt a palesztin arabok legitim képviselőjévé. Nem ritka, hogy az efféle szervezetek is gyakran a Hamasz-féle „A folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz” szlogenjével demonstrálnak. A folyó itt a Jordán-folyót, a tenger pedig a Földközi-tengert jelenti, magyarán a zsidó állam eltörlésére szólítanak fel. Így ér össze a nyugati baloldal és a szélsőséges iszlám ideológiája. Az Izrael-ellenes mozgalmak a XX. századi nemzeti felszabadítási ideológia mentén haladnak, ám mindeközben a nyugati sovinizmust erősítik, mely Izraelt nemkívánatos és büntetést érdemlő államnak tekinti.

Forrás: Spiked

 

Megszakítás