Mikéc

Miért itták le magukat?

 

„Azután ittak és lerészegedtek vele együtt” (1Mózes 43:34.) Amikor az egyiptomi alkirály (akiről egyelőre csak mi tudjuk hogy József volt) ebédre látta vendégül testvéreit, és koruk szerint ültette őket, ami nagy álmélkodást váltott ki köztük, azok igen jól érzeték magukat – ittak és lerészegedtek az uralkodóval együtt.

Rási a Midrás nyomán megjegyzi, hogy mióta eladták Józsefet – vagyis 22 éve – sem a testvérek sem József nem ittak egy korty szeszesitalt se. Most pedig lerészegedtek. Miért?

Érthető József öröme, aki most álmai megvalósulását látta, és jókedvében ivott. De a testvérek?

Azok pedig azért voltak kénytelenek inni, mivel az egyiptomi alkirály több ízben azzal vádolta őket, hogy kémek, akik az ország gyönge pontjait jöttek kikémlelni. Egy kémnek pedig nagyon kell vigyáznia a nyelvére, nehogy illuminált állapotban titkait kifecsegje, Ha tehát megtagadják az invitálást és nem isznak, akkor az uralkodó joggal hiheti, hogy íme igaza volt, gyanúja helytálló – ezek valóban kémek. Ezért voltak kénytelenek vele inni, pedig ehhez semmi kedvük nem volt…

Megjelent:

 

Megszakítás