MIÉRT ESZÜNK TEJES ÉTELEKET CHÁNUKÁ IDEJÉN?
Tudjátok-e, hogy Chánuká idején tejes ételeket szokás enni?
A Hásmóneus-szabadságharcot közvetlenül megelőző események során a zsidó asszonyok jelentős szerepet játszottak.
„Jóchánán főpap leánya nagyon szép volt, az ellenséges király azt követelte tőle, hogy vele háljon. A leányzó megígérte, hogy teljesíti a kívánságát. Készített neki sajtból való eledelt, hogy megszomjazzék, bort igyék, lerészegedjék, elaludjék és álomba merüljön. Úgy is történt, és levágta a fejét, és bevitte Jeruzsálembe. Mikor az ellenség hadvezére látta, hogy királyuk elveszett, elmenekültek. Azért szoktak némelyek chánukákor tejes ételt enni, annak a csodának az emlékére, mely a tejes étel által történt.” (A Sulchán Árúch kivonata. Bp. 1988. 139. fejezet, l.)
Az olajban sült fánk evésének szokása emlékezés arra az olajoskancsóra, amelyben csak egy napra elegendő olaj volt, s az mégis nyolc napon keresztül égett.
A csoda emlékére ünnepeljük Chánukát sajttal töltött fánkkal. Csak vigyázni kell, hogy túlságosan meg ne szomjazzunk tőle ‑ nehogy lerészegedjünk…

Megjelent: Egység Magazin 1. évfolyam 2. szám – 2014. július 22.

 

Megszakítás