Izraelben tu bisvátkor, a fák újévén kezd megújulni, feléledni a természet, ekkor kezdenek virágozni a mandulafák – ezért az ünnep egyik kedvelt gyümölcse a mandula. E lap hasábjain többféle tu bisváti hagyományról és ételről is beszámoltunk már. Az idei ünnepre egy újabb különleges gasztronómiai vonatkozást mutatunk be. 

 

Tu bisváti néphagyomány

Van egy tu bisváti étkezési szokás, melyet nem rögzítenek sem a Talmud vaskos kötetei, sem a Sulchán Áruch, a zsidó törvénykezés terjedelmes kódexe, mégis sokfelé ismert és elterjedt. Bölcseink azt mondják, hogy a zsidó nép szokásai szintén Tórának tekinthetők, ezért a tu bisváti szentjánoskenyér-fogyasztást bátran nevezhetjük hagyománynak, bár maga a Tóra sehol nem említi e növényt, illetve kemény héjú termését, melyet cikkünkben héber nevén, cháruvként emlegetünk, mely elnevezés utal a gyümölcs kardszerű alakjára (kard – cherev). A kelet-európai zsidók ezen kívül bokszerként is ismerik, mely szó a német bokshornbaum kifejezésből ered, és a termés kosszarv alakjára utal.

Az izraeli földművelőknek a Szentély fennállása idején évente tizedet kellett adniuk a termésükből. Svát hónap 15. napja, vagyis tu bisvát volt az a nap, amikorra a Szentföld legnagyobb részén már befejeződött az esős évszak, és ez az a nap, amelyik meghatározza többek között azt, hogy egy bizonyos fa termése még ehhez az évhez tartozik a tized szempontjából vagy már a következőhöz. A Talmud foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi a helyzet az olyan fákkal, melyek ugyan tu bisvát előtt kezdenek bimbózni, de csak jóval a jeles nap után érik be a termésük. Ezek közül a cháruvot, a datolyát és az olajbogyót külön is említi a szöveg: ezekből a következő évben kellett tizedet adni. Tu bisvátkor tehát igencsak helyénvaló cháruvot enni, hiszen ezt a növényt e nap vonatkozásában már a Talmud is említi.

 

Milyen növény a cháruv?

Maga a növény egyébként lassú növekedésű és hosszú életű fa – kétszáz évig is elél –, termése hosszúkás, barna és kőkemény, belsejében fényes, barna magok ülnek. Jellegzetes szaga, keménysége és lisztes állaga miatt tápláló mivolta ellenére is kevéssé vonzó eledel. Több népnél is ismerünk olyan történetet, melynek hősét éveken át a cháruv fogyasztása tartotta egyedül életben, ami nem is csoda, hiszen a különösen erős fogazatot igénylő termésnek magas a fehérje-, magnézium-, kalcium- és vastartalma és számos vitamin és ásványi anyag is megtalálható benne.

Izraelben őshonos, könnyű elérhetősége miatt évezredeken át a szegények eledelének tekintették. Hosszú eltarthatósága és jó szállíthatósága miatt a kelet-európai zsidók között évszázadokon át tu bisvát szerves része volt, mint az egyetlen olyan izraeli termés, ami január-február környékén elérhető volt számukra. Annál is inkább igaz ez, mert tu bisvát eredeti, mezőgazdasági jelentésében, vagyis a szentélybeli tized vonatkozásában csak Izrael földjén érvényes határnap. Az által, hogy ünnepként, egyéb jelentésekkel felruházva kiterjesztették a diaszpórára, a népet visszakapcsolták őseik földjéhez, erősítve azt az érzést, hogy attól függetlenül, hogy éppen most hol élnek, a zsidók valódi hazája Izrael. Így vált fontos részévé a kelet-európai zsidók számára a „bokszer”tu bisvát ünnepének. Vagy másfelől: annyira vágytak a zsidók Erec Jiszráel ízére, hogy még ezt a kemény, furcsa szagú és szokatlan állagú termést is elfogyasztották, csak hogy egy kis kapcsolatot érezhessenek az Országgal és – az államalapítás előtti évszázadokban – kifejezhessék általa a reményüket, hogy egyszer még visszatérhetnek őseik földjére.

A cháruvról azt is elmondja a Talmud, hogy hetven évbe telik, mire teljesen kifejlődik, és gyümölcsöt hoz. Ha cháruvot eszünk tu bisvátkor, kiemeljük e termés fontos tanítását is: a jövőbe való türelmes befektetés jelentőségét. Azt tanulhatjuk e fától és a termésétől, hogy még akkor is, ha egy folyamat hosszadalmas, kimerítő és nem kecsegtet gyors eredményekkel, érdemes befektetnünk a következő nemzedékek számára.

 

A cháruv tanításai

Ezzel kapcsolatos a következő talmudi történet: Egy napon Choni Hámáágel – aki a polgári időszámítás szerinti első században élt bölcs és csodatevő volt – meglátott egy embert, aki éppen cháruv fát ültetett. Megkérdezte tőle: „Mennyi idő múlva hoz ez a fa termést?” – Így válaszolt a férfi: „Hetven év múlva”. Akkor azt kérdezte tőle: „Gondolod, hogy még hetven év múlva is élni fogsz, és eszel ennek a fának a terméséből?” – Azt felelte a férfi: „Valószínűleg nem. Azonban amikor erre a világra születtem, rengeteg cháruv fát találtam itt, melyeket apám és nagyapám ültetett. Ahogyan ők fákat ültettek nekem, én is ültetek a gyermekeim és az unokáim számára, hogy élvezhessék e fák gyümölcsét.”

Ahhoz, hogy még mélyebben megértsük az ünnep és a cháruv, valamint a zsidó nép és Izrael földjének kapcsolatát, a gyümölcs mellett érdemes egy pillantást vetnünk a cháruv fa gyökerére is. A Misna a csak Izraelben érvényes mezőgazdasági törvények tárgyalása közben felvet egy kérdést: amennyiben egy fát Erec Jiszráelben ültettek el, vagyis a Szentföldbe gyökerezett, ám ágai átlógnak az Ország határain, azaz a termés már a diaszpórában érik, vonatkozik-e az adott fa gyümölcsére a tu bisváti tized törvénye? A bölcsek egyhangúlag igennel válaszoltak e kérdésre, mivel a gyökerek határoznak meg mindent. A Talmud egy más alkalommal is beszél a cháruv fa gyökeréről: a Bává Bátrá traktátus azt tárgyalja egy helyen, hogy ha valaki fát ültet, annak legalább 25 ölnyire kell lennie a szomszédja kútjától, nehogy a fa gyökerei összepiszkolják a szomszéd vizét. Bizonyos, különlegesen szerteágazó gyökerű fák esetében azonban még inkább elővigyázatosnak kell lennünk, és kétszer ekkora távolságot kell hagynunk új fa ültetésekor a szomszéd kútjától. Ez utóbbi kategóriába tartozó fák közül a Talmud kiemeli a cháruvot.

Érdekes leckét ad nekünk itt a Talmud: az embert a gyökerei határozzák meg, az identitásunk nem levethető és cserélgethető. „Mert az ember olyan, mint a mező fája” – mondja a Tóra, és valóban, bölcseink azt mondják, hogy ebből is tudjuk, hogy az embert elsősorban saját gyökerei határozzák meg.

Ahogy láttuk, a cháruvról azt mondja a Talmud, hogy gyökerei hosszabbak a legtöbb izraeli fa gyökereinél, így amikor a diaszpórában élő zsidók e fa termését eszik, távoli földjükhöz és örökségükhöz kapcsolódnak, mivel identitásuk csak úgy maradhatott meg hosszú évezredek üldöztetésén át, hogy életük mélyen belegyökerezett őseik hagyományaiba. Kétségtelen, hogy a Szentföldnek vannak édesebb, ízletesebb, élvezetesebb gyümölcsei. Ám ma, amikor Izrael termései bárhol a világon elérhetők, sem szabad elfelejtkeznünk saját gyökereinkről, az Országhoz fűződő mély kapcsolatunkról. A „bokszer” fogyasztásával emellett az elmúlt évszázadok európai zsidóságához is kapcsolódunk, saját közvetlen felmenőinkhez. A Zsoltárok Könyvének (34:9) szavaival: „Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Örökkévaló”

A cháruvot mostanában a kakaó helyettesítőjeként is emlegetik, íze, állaga hasonló, ám nem tartalmaz koffeint, viszont gazdag egészséges tápanyagokban. Érdemes egy próbált tenni vele, például süteményben:

 

A legfinomabb Sütemény cháruvval

2 pohár liszt; 2 pohár cukor; 1 csomag sütőpor; ½ pohár karobpor; ½ pohár olaj vagy kókuszzsír; 1 pohár narancslé; 2 tojás; 1 pohár forró kávé

 

A tetejére (elhagyható):

200 g vaj; 4 pohár porcukor; 4 kk. narancslé

A süteményhez egy tálban összekeverjük a száraz összetevőket, egy másik tálban pedig, a kávé kivételével, a nedveseket. Alaposan összekeverjük mindkét tál tartalmát. A folyékony összetevőket fokozatosan keverjük bele a szárazakba, majd a végén hozzáadjuk a forró kávét is, és simára keverjük. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe töltjük, és fél óra alatt, 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. A bevonathoz a vajat habosra keverjük, majd lassan hozzáadjuk a porcukrot és a narancslét. Az elkészült süteményt kihűtjük, csak ez után kenjük rá a bevonatot.

 

Dénes Anna írása

Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 113. szám – 2018. december 3.

 

Megszakítás