Vannak hősök, akik nem viselnek palástot, nem kapnak fényes kitüntetéseket és mégis, nap nap után életet mentenek azzal, hogy olyan gyerekeknek biztosítanak nyugodt otthont, akiknek a szülei ezt valamiért nem tudják megtenni. Szilágyi Nórával a CEDEK nevelőszülői hálózatáról beszélgettünk.

– Mi a legfontosabb, amit tudni kell a nevelőszülői hálózatról?

Bár nem vagyok szakember, nincs felsőfokú szociális végzettségem, de órákat tudok róla mesélni. Hiszen az elmúlt két év, amióta nagy CEDEK család lettünk, megtanított sok mindenre, bepillantást nyertem ennek a szép hivatásnak a rejtelmeibe. A CEDEK megalakulása óta segítjük az állami gondozásban élőket, azonban 2020. január 1-től már nem csak külsős támogatóként, hanem aktív résztvevőjeként vagyunk jelen a gyermekvédelemben.

 

– Mit jelent egy nevelőszülőnek, hogy zsidó szervezet égisze alatt működik? Zsidók a gyerekek, akik ide kerülnek? Vagy a nevelőszülőknek kell zsidónak lennie?

Ahogy a CEDEK hitvallása mondja, nemre, korra és vallásra való tekintet nélkül segítünk.

– Az, hogy nevelőszülőknél vannak ezek a gyerekek, olyan, mintha örökbe lennének fogadva? Nem is látják a szüleiket?

A törvény azt mondja, hogy azokat a gyermekeket, akik valamilyen okból nem tudnak a vér szerinti szüleikkel, nagyszüleikkel élni és még nem töltötték be a 12. életévüket nevelőszülőknél kell elhelyezni, családi körülmények között. A testvéreket lehetőség szerint egy családnál, nevelőszülőnél kell elhelyezni.

Például a mi hálózatunkban egy nevelőszülőnknél él egy testvérpár. A szülők hajléktalanok és októberben újabb gyermekük született, aki ugyancsak a nevelőszülőnkhöz került, így a három testvér egy helyen tud élni biztonságban és mérhetetlen szeretetben.

A hálózatban élő gyermekeket meghatározott időközönként, általában kéthetente, kapcsolattartás illeti meg. Ha ez a kapcsolattartás elmarad a vér szerinti szülő részéről, és már hat hónapja nem jelentkezett, akkor lehet a gyermeket örökbe fogadni.

„Tiszteletben tartani a vér szerinti köteléket, életet menteni azzal, hogy a saját otthonodba engedsz egy idegent, ez az önfeláldozásról és a mérhetetlen elfogadásról, alázatról szól. Nagyon tisztelem a kollégáinkat, a nevelőszülőket. A családom mellett őket is családomnak tekinthetem. A szlogenünk nem véletlenül lett: Egy az otthonuk!”  Szilágyi Nóra 

– A nevelőszülőknek tehát az örökbe adás a végcélja?

Nem, a rendszer arról szól, hogy ezeket a gyermekeket hazagondozzuk, mert a vér szerinti köteléknél nincs erősebb. Van, hogy a szülők rendbe teszik az életüket és egyenesbe jönnek. És itt jön a nevelőszülői lét – szerintem – legnehezebb része. Ha a gyámhivatal is úgy látja, hogy minden rendben a szülők életével, elkezdődik a hazagondozás. Ez az a nehéz feladat, amit vállal a nevelőszülő, hogy elengedi a gyermeket akár több év közös élet után. És ezek a sikertörténetek.

– Ehhez nagyon különleges elhivatottság kellhet… Kik lehetnek nevelőszülők?

Természetesen fontos, hogy elhivatott legyen és vállalja, hogy saját otthonába engedi a gyermekeket. Ahhoz, hogy valaki nevelőszülő lehessen, kell rendelkeznie megfelelő képesítéssel. A törvény előírja, hogy büntetlen előéletű, 24. életévét betöltött férfi vagy nő lehet nevelőszülő, családi állapottól függetlenül. A személyisége és egészségi állapota legyen alkalmas a nála elhelyezett gyermekek egészséges fejlődésének a biztosítására.

– Ha eldönteném, hogy nevelőszülő szeretnék lenni a CEDEK hálózatában, mi várna rám?

Először is, ha nincs nevelőszülői végzettsége, akkor el kell végezni egy hatvan órás tanfolyamot. Amikor jelentkezik hozzánk valaki, hogy szeretne nevelőszülő lenni, a szakmai vezetőnk és egy tanácsadó kollégánk meglátogatja otthonában. Beszélgetnek, környezettanulmányt készítenek és megnézik, hogy az ingatlana alkalmas-e gyermekek fogadására.

Ha mindent rendben találnak, akkor a hálózat pszichológusa látogat el hozzá, hogy ő is szakmai véleményt írjon az alkalmasságáról. Ha minden rendben van, akkor kezdődik meg a gyerekek megismerése.

„A nevelőszülő azért kell, hogy ezek a gyerekek is megtanulják, milyen szeretetet kapni. Hogy tudják, milyen családot akarnak maguknak,

amikor felnőnek.”

Saci és János három gyerekük felnevelése után lettek nevelőszülők.

 

– És itt jön a neheze… Hogy kerül egy családból kiemelt gyerek a nevelőszülőhöz?

Naponta több megkeresést kapunk a gyámhivataltól, ahol minden hálózatot értesítenek a gondozásba vett, kiemelt gyermekekről. Ezeket nézi át a hálózat vezetője a tanácsadó munkatársakkal, hogy a hálózatban lévő szabad férőhelyre be tudjuk-e fogadni a gyermekeket.

Nagyon nehéz feladat megtalálni a jó párosítást nevelőszülő és gyermek közt. Legfeljebb ötven év korkülönbség lehet közöttük. A ne­velőszülőknek is megvan az elképzelésük, hogy milyen gyermeket szeretnének, főleg, ha saját vér szerinti gyermekeket is nevelnek, illetve tapasztalat alapján már tudják, hogy melyik korosztállyal, nemmel tudnak jobban együtt élni, dolgozni. Mert, ahogy a szülőség, ez is ugyanolyan kőkemény munka, csak extrákkal. Nagyon fontos, hogy megismerjék egymást a gyermekkel, mert ez nem bolt, ahová vissza lehet vinni az árut. Itt életetekről van szó, és egy kis törés is hatalmas károkat tud okozni ezeknél a fiataloknál. Természetesen a szimpátia oda-vissza kell hogy működjön.

 

– Mi történik, ha egy gyereket nem lehet hazagondozni, ha bent marad a hálózatban egész gyerekkorára?

A gyermekek 18 éves korukig tudnak a nevelőszülőknél maradni, de van egy utógondozói rendszer, ami négy évvel meghosszabbítja a gondozást, amennyiben továbbtanulnak.

 

– Gyakran elhangzó vád a sokgyerekes szülőkkel szemben, hogy csak a segélyért, adókedvezményért, családi pótlékért vállalnak gyereket. Sokszorosan felmerül ez nevelőszülőkkel szemben, akik, ha jól tudom, fizetést kapnak a gyerekek befogadásáért.

Nagy öröm számomra, hogy nálunk olyan nevelőszülők dolgoznak, akik már bebizonyították, hogy tényleg elhivatottak, és nem a pénz motiválja őket. A hálózatunk magja egy korábbi hálózat, aminek a működtetését átvettük 2020-ban. Az előző hálózatban volt, hogy hónapokig nem kaptak fizetést, és mégsem adták fel, mert a gyermekek érdekeit tartották fontosnak.

 

– Akkor tehát fizetést kapnak a nevelőszülők?

Igen, de mint édesanya, tudom, hogy nincs annyi pénz, amit el ne tudnék költeni a fiamra… A CEDEK-nél a fizetésen kívül rendsze­res támogatásban részesülnek a csa­ládok. Segítjük az iskola- és óvo­da­kezdést, ha új gyermek érkezik, akkor ún. „Gólya támogatást” kapnak, és nem feledkezünk meg az ünnepekről sem.

Nekem az anyák napja a kedvencem, ilyenkor minden nevelőszülőnek személyes levelet küldök finom édességekkel és megköszönöm azt a fantasztikus munkát, amit napi 24 órában, az év 365 napján végeznek.

„Meg kell adni a vér szerinti szülőknek a lehetőséget, hogy megismerjék a gyereküket és ott legyenek a fontos dolgokban. Meg kell ismernie egy gyereknek, hogy honnan jött. Mi adjuk a biztonságot, a családi hátteret.”

Éva és Józsi kilenc éve nevelőszülők

 

A CEDEK Szeretetszolgálat Nevelőszülői Hálózatában jelenleg 17 nevelőszülő és közel 80 férőhely van. A folyamatosan bővülő hálózat öt megyében van jelen. Amennyiben ön is érdeklődik a nevelőszülői munka iránt, az alábbi elérhetőségeken kaphat bővebb tájékoztatást:

facebook.com/cedeknszh

neveloszulo@cedek.hu

+36 20 294-0641

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 148. szám – 2021. november 30.

 

Megszakítás