Amikor 1994. támuz 3-án a Rebbe elhunyt, sokan feltették a kérdést: vajon a Chábád túléli-e karizmatikus vezetőjének elvesztését. Akkoriban világszerte 1325 Chábád intézmény üzemelt. Ma, 25 évvel később ez a szám az akkorinak többszöröse. A Rebbe küldötteinek folyamatos, megfeszített munkája nyomán a Chábád az egész világon ismertté és a zsidó élet megkerülhetetlen részévé vált.
Mi épült fel azóta?
3073 új Chábád-központ
248 mikve
451 óvoda
96 általános iskola
260 CKids csoport
577 vasárnapi iskola
507 CTeen csoport
16 árvaház
382 egyetemi Chábád központ
73 fiatal szakemberek csoport
62 baráti kör csoport
1,600 zsidó tanulókör
Hogyan lehetséges ez és mit üzen a számunkra?
A világtörténelem során azok az emberek hagyták a legnagyobb nyomot a világon és az emberiségen, és azoknak a neve maradt meg leginkább, akik lehetővé tették a legszélesebb közönség számára, hogy hozzáférjenek bizonyos újításokhoz, vagy az életet nagymértékben megváltoztató lehetőségekhez. A hozzáférés, a nagy tömegek számára való megnyitás az, ami nagy változásokat hozott az emberiség életében, az a pont, amitől fogva bizonyos innovációk már nem csupán egy kiválasztott réteg számára elérhetők.
Ez azonban nemcsak a technológia világában van így, hanem többek közt a zsidó történelemben is azokra emlékezünk, akik a tömegek számára tették elérhetővé a zsidó tudást és a zsidóság, mint életforma mély megélését. Azok a leghíresebb tanítómestereink, akik, mint Mózes, Maimonidész, Rási, vagy az Álter Rebbe, olyan tömegek számára tették elérhetővé az isteni eredetű tanítást, akiknek nem volt lehetőségük elmélyedni a korukban éppen elérhető kommentárokban. Ezekre az emberekre évszázadokkal, sőt évezredekkel a haláluk után is emlékezünk, mivel ahelyett, hogy a saját szobájukba zárkózva a Tóra újabb és újabb magyarázatait írták volna meg, éles elméjüket arra használták, hogy minden zsidó számára elérhetővé tegyék a zsidó tudást. Gondoljunk csak a Báál Sém Tovra, aki az írástudatlan, szegény zsidókhoz is közel hozta a zsidóságot és a Tóra tanításait.
A mi nemzedékünkben az áldott emlékű lubavicsi rebbe volt az, aki forradalmasította azt a módot, ahogyan a zsidók hozzáférnek az örökségükhöz. A különféle kampányok, mint például a tfilinkampány, vagy a szombati gyertyagyújtás kampánya, a nyilvános hanukai gyertyagyújtások, a peszáchi kézi maceszosztás mind a zsidóság szélesebb körű elterjesztését szolgálják. A Rebbe küldöttei, a sliáchok a világ legtávolabbi részeibe is eljutnak, kóser ételt, imádkozási és tanulási lehetőséget, és egyéb szolgáltatásokat (például mikvét) nyújtva az ott élő, vagy arra kiránduló zsidóknak.
„Mi a különbség a rebbe és a rabbi között?” – tette fel neki egyszer valaki a kérdést. A Rebbe így felelt: „Egy rabbi akkor tanítja a tanítványait, ha ők odamennek hozzá, és akkor válaszol egy kérdésre, ha azt előbb felteszik neki. Egy Rebbe nem várja meg, amíg odamennek hozzá. Ő megy el az emberekhez, megpróbálja felébreszteni és inspirálni őket, és keresi az utat, illetve módot, hogy hogyan viheti el hozzájuk a hitet.” A Rebbe fontosnak és hasznosnak tartotta a technológiai fejlődést, mivel azt is annak a mindent átjáró célnak a szolgálatába akarta és tudta állítani, hogy minél több zsidót minél jobban megismertessen a saját örökségével. Ezt a módszert az ő korában még vitathatónak tartották, mára azonban teljesen elfogadottá vált a tudomány és technológia felhasználása annak érdekében, hogy a másként el nem érhető zsidókhoz is eljussanak a zsidóság üzenetével.
A Rebbe így csatlakozott a zsidóság legkiválóbb vezetőinek sorához, akik azt vállalták magukra, hogy a zsidóság örömeit és mélységét a lehető legtöbb zsidó életébe eljuttatják.
Emléke legye áldott!
zsido.com