2017 őszére sokáig úgy fognak emlékezni, ha máshol nem is, de Hollywoodban biztosan, mint a hamis bálványok leomlásának korára. Egy nő és két aprócska szó: „me too” – „engem is” lavinát indított el, és ezzel olyan bebetonozott ragadozók regnálásának vetett véget, akiknek szakmai hírnevéhez, teljesítményéhez nem férhetett eddig kétség. 

#metoo A kettőskereszt-jellel kezdődő ún. hestegek, vagy hashtegek tulajdonképpen virtuális jelzőcédulák a közösségi médiában és arra szolgálnak, hogy egy csoportba gyűjthessük ismerőseink, vagy általunk követett hírességek hasonló témájú megnyilatkozásait, illetve, hogy tematizálhassuk saját posztjainkat. 2006-ban Tara Brukes közösségszervező és társadalmi aktivista használta először a #metoo (kb. engem is/én is/velem is) hesteget egy olyan kampány során, melyben színesbőrű, jellemzően alacsony társadalmi osztályból érkező nőket biztatott arra, hogy hozzák nyilvánosságra az őket ért szexuális bántalmazást. A női szolidaritás erejét hívta segítségül az elnyomás ellen.

A #metoo kampány 2017 októberében vált széles körben ismertté, miután Alyssa Milano nyilvánosságra hozta Harvey Weinstein visszaéléseit. A közösségi médiumokat elöntötték a #metoo feliratok. Mögöttük történetek, millió, félelemben átélt hetek-hónapok-évek.  Családi legendáriumok mélyén lappangó titkok illetlen érintésektől brutális erőszakig. (Ha van legitim kritikája a #metoo-nak, az éppen az, hogy nem tesz különbséget a zaklatás „szintjei” között és ezzel lehetőséget ad az elbagatellizálásra.)

Az elmúlt nagyjából két hónapban, miközben hamis bálványok fejei hullottak a porba, rengetegen szólaltak meg a szexuális visszaélések kapcsán. Ezek egyike volt a vallásos zsidó színésznő, Mayim Bialik, aki hatalmas port kavart írásával, melyben többek között arról beszélt, hogy édesanyja arra tanította, hogy maradjon önmaga Hollywood csillogásában is és ne dőljön be a hamis ígéreteknek. „Az, hogy mások a fizikai szépségedet ünneplik, nem a tartalmas élethez vezető út” – írja a színésznő. Bialik néhány nap után bocsánatkéréssel fordult a közönségéhez, miután sok helyről érte az a kritika, hogy hozzáállása lenéző és áldozathibáztató. Pedig Mayim Bialiknak igaza volt.

És itt most álljunk meg egy pillanatra. Amikor az illendőség és a szexuális visszaélés kapcsolatáról beszélünk, akkor első ránézésre valóban az áldozathibáztatás csapdájába esünk. Le kell szögeznünk, hogy az áldozat nem felelős a támadásért. A támadásért csak és kizárólag maga a támadó felel. Az, hogy áldozattá válunk-e, nem függ a szoknyánk hosszától, a frizuránktól vagy a pólónk kivágásától. Akkor hát miben volt igaza Bialiknak?

A zsidó vallás erkölcsi szabályait cniutnak nevezzük, amit magyarra illendőségnek vagy szemérmességnek szokás fordítani. Ha a cniut kerül szóba, akkor elsősorban öltözködésről beszélünk. Szoknyahosszakról, színekről, fazonokról, a kilógó bőrfelület megengedett maximális területéről. Valóban, primer szinten ezt jelenti a cniut. Valójában azonban ennél sokkal többet. A cniut egyfajta erkölcsi iránymutató: az önkifejezés megszentelt módját értjük alatta, egy visszafogott, ugyanakkor határozottan körvonalazható viselkedés- és gondolkozásmódot. A legjobb talán, ha a cniutot úgy fordítjuk illendőség vagy szemérmesség helyett, hogy erkölcsi tartás. Ebben a kifejezésben benne van, hogy aki a cniut szerint viselkedik, az tiszteletben tartja önmagát. Az tisztában van vele, hogy a létezése több pusztán a testénél, ugyanakkor a teste szerves része az Örökkévaló által megalkotott lényének: testét és lelkét külön-külön és együttvéve is tisztelet illeti meg. Fontos leszögeznünk, hogy, bár vannak, akik kizárólag a nők öltözködése felől közelítik meg, ez az erkölcsi iránymutató a férfiakra éppúgy vonatkozik.

Bár a cniut primer szintje valóban nem fog bennünket megvédeni a 7-es buszon az illetlen közeledéstől vagy egy utcai támadástól, de jó eséllyel megvéd attól, hogy hagyjuk magunkat lealacsonyítani, hogy méltatlan helyzeteket eltűrjünk vagy, hogy hamis bálványok kelepcéjébe lépjünk. A cniut nem varázsszer. Nem válik tőle egycsapásra erkölcsössé egy társadalom. Sőt, ha abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy a külső jegyeit magunkra véve sérthetetlenekké válunk, akkor bizony nagyot tévedünk. Ahogy minden társadalomban, a zsidó közösségekben is vannak, akik az erkölcs köpenyével kendőzik el erkölcstelenségüket. Van, hogy a cniut üres formaság és a szoknyahosszak uniformizálásában ki is merül. A cniut külső jegyei az erkölcsi tartás kialakítása nélkül pusztán formaságok maradnak, és könnyen válhatnak az elnyomás eszközeivé.

Ha ez az erkölcsi tartás valóban átjárja a társadalmat és kiegészül a nyílt kommunikációval, melyben nincs helye a titkok leplezésének, akkor kevesebb tere marad a ragadozóknak. Ha férfiak és nők egyaránt tisztában vannak vele, hogy a test és a lélek az Örökkévaló által megszentelt egység és egyiket sem lehet másoknak kénye-kedve szerint használni, akkor egyértelmű lesz, hogy ki a tettes és ki az áldozat. Ha pedig a felismerést a bűnös elítélése és az áldozat támogatása követi, akkor valóban tettünk valamit az erkölcsi tartásunkért. 

Egy közösség ereje nem abban mérhető le, hogy vannak-e benne molesztálók vagy szexuális ragadozók. Abban mérhető le, hogy van-e benne erkölcsi tartás, hogy leszámoljon ezekkel a bűnözőkkel. Szembe tud-e velük nézni, egyként felsorakozva az áldozatok védelmében vagy félrenéz? Védőhálót fon-e azok köré, akik segítséget kérnek vagy az áldozatot hibáztatva a bűnöst védelmezi?

Az Örökkévaló a testünket szentnek teremtette. Senkinek nincs joga ezt a szentséget meggyalázni és önös céljaira használni. Arra kell nevelnünk először önmagunkat, aztán a gyerekeinket, hogy az integritásunk védelme, az Örökkévaló által szentnek alkotott testünk tisztelete előrébb való bármilyen evilági hatalmasság tiszteleténél, megfélemlítésénél vagy beígért jutalmánál. Ha tiszteletben tartjuk önmagunkat és tiszteletben tartunk másokat, akkor meglesz a megfelelő erkölcsi tartás a társadalmunkban, amire szükségünk van az erőszakkal szemben. Mert a hamis bálványokat csak együtt dönthetjük le.

 

Egy közösség ereje abban mérhető le [], hogy van-e benne erkölcsi tartás,

hogy leszámoljon ezekkel a bűnözőkkel. Szembe tud-e velük nézni,

egyként felsorakozva az áldozatok védelmében vagy félrenéz? Védőhálót fon-e

azok köré, akik segítséget kérnek vagy az áldozatot hibáztatva a bűnöst védelmezi?  

Steiner Zsófia írása

A cikk az Egység magazin 100. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.

 

 

Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 100. szám – 2017. november 20.

 

Megszakítás