Ötezer ember részvételével tartottak megemlékezést a 23 évvel ezelőtt felrobbantott zsidó közösségi központ áldozatai előtt tisztelegve.

A megemlékezést pontban 9:53-kor kezdték el, az 1994-ben elkövetett merénylet időpontjában. A résztvevők között számos argentin kormányzati képviselő is megjelent. Mauricio Macri elnök nem tudott részt venni a rendezvényen, de együttérzését fejezte ki. Jelen volt a Zsidó Világkongresszus (WJC) igazgatója, Robert Singer, és számos dél-amerikai zsidó parlamenti képviselő, akik egy regionális terrorellenes konferencián vettek részt a városban. Idén eggyel bővült az áldozatok hosszú listája, miután megállapították Augusto Daniel Jesus személyazonosságát, a szintén a robbantáskor életét vesztett édesanyja DNS-ének elemzése után.

Augustin Zbar, a zsidó közösség egyik ügyvédje beszédében külön megemlékezett a merénylet kivizsgálását vezető ügyészről, Alberto Nismanról, aki gyanús körülmények között vesztette életét.

A robbantás helyszíne

„Azért ismerhetjük ma e tömeggyilkosság részleteit, mert volt egy olyan ügyész, aki még az életét is kész volt feláldozni a bűncselekmény kivizsgálása érdekében. Reményeink szerint hamarosan fény derül tragikus halálának körülményeire, melyek összefüggésben állnak a merénylet kapcsán végzett nyomozói tevékenységével, melynek során bátran nézett szembe a terrortámadást végrehajtó külföldi bűnözőkkel.” – mondta Zbar. Hozzátette azt is, hogy minden jel arra mutat, hogy Irán, és az általa támogatott Hezbollah terrorszervezet áll a 85 emberéletet és több száz sebesültet követelő robbantás mögött. „Elvárjuk az ország muszlim közösségétől, hogy elítéljék a Hezbollah argentínai tevékenységét és minden olyan terrorcselekményt, melyet a világ többi részén követnek el.”

Az ügyben nyomozó Alberto Nismant 2015. január 18-án találták holtan irodájában, csupán néhány órával azelőtt, hogy bemutathatta volna az iráni elkövetők szerepét eltussoló, titkos megállapodásról szerzett bizonyítékait. Nisman szerint az ügyben érintett volt a korábbi államelnök, Cristina Fernandez de Kirchner és az egykori külügyminiszter, Hector Timerman is. Nisman halálát öngyilkosságként rendezték meg, de feltételezhetően gyilkosság áldozata lett.

Alberto Nisman

Beszédet mondott Luis Czycewsky is, akinek 21 éves lánya, Paola is a romok között lelte halálát. „Amikor a támadás következményeit vizsgáljuk, nem feledkezhetünk meg Nisman haláláról. Az ezzel kapcsolatos beadványunkat már vizsgálják. Most már az igazságszolgáltatás feladata, hogy a lehető leghamarabb fényt derítsen a teljes igazságra. Eljött az ideje annak is, hogy a világ elítélje Iránt, amiért a nemzetközi terrorizmus egyik fő támogatója.”

Az évforduló napján adott ki közleményt az Egyesült Államok kormánya, melyben felszólítják Iránt, hogy teljes körűen működjön együtt az argentin hatóságokkal a bűnösök kézre kerítésének érdekében. A közleményben nagyra értékelték Alberto Nisman munkáját, és aggályosnak nevezték halála körülményeit.

Igazságot követelő megemlékezők

Forrás: Arutz7

Megszakítás