Az egykori náci koncentrációs tábor gyógynövény kertjében épült házakban adnak otthont a rászorulóknak.

Közel 50 fő számára biztosítanak szállást a dachaui táborban álló épületek egy részében – számolt be Florian Hartmann, a német város polgármestere kedden.

„Ők a leggyengébb tagjai a társadalomnak. Ezeket az épületeket pedig nagy terhek érték a történelem során, de most egy hasznos társadalmi szerepet tölthetnek be” – fogalmazott. Sajtó értesülések szerint a Dachauban elszállásolt menekültek nem a közelmúltban Szíriából és környékéről Európába érkezett tömegből kerültek ki – írta a JTA.

A német nácik egykor Dachauban hozták létre az első koncentrációs tábort, ahol több mint 200 000 embert tartottak fogva 1933 és 1945 között. Közel 28 000 áldozat veszítette életét a dél-német városban és további 13 000 fő halt meg a környező területeken a Holokauszt során. A tábor legutóbb akkor került a média figyelmébe, amikor a kapuján álló „Arbeit Macht Frei” feliratot ellopták, és helyére német kovács készített másikat.

zsido.com