73 év után temették el Izraelben a hadsereg első elesett ejtőernyősét – számolt be a Times of Israel. Az akkor 21 éves Martin Davidovich egy csehszlovákiai gyakorlat során szenvedett halálos balesetet. Sírjára – hosszas keresés után – október végén bukkantak rá a prágai zsidó temetőben. Davidovichot most izraeli földben, a Herzl-hegyen lévő központi katonai temetőben helyezték végső nyugalomra.

Az 1927-ben Częstochowában született Davidovich holokauszt-túlélő volt, megjárta Auschwitz és Mauthausen haláltáborát is. Családjának legnagyobb része odaveszett a holokauszt során. A második világháború végét követően csatlakozott a Cseh Brigádhoz, melynek feladata az volt, hogy Izrael Állam számára képezzen ki katonákat az akkori Csehszlovákiában, akik azután önkéntesként csatlakoztak az izraeli haderőhöz. A csapathoz nemcsak Csehszlovákiából, hanem más, környező országokból is csatlakoztak fiatalok, hogy kiképzésük után alijázzanak, és a régi-új állam hadseregének alapjai legyenek. A kiképzést izraeli felügyelettel cseh katonai szakemberek végezték.

Izraeli ejtőernyősök Szenes Hannára emlékeznek

Az alakulat tagjai megismétlik a partizánok második világháborús ugrását.

1948 augusztusában, két hónappal a képzés megkezdése után végzetes baleset történt: egy cseh tiszt egy gyakorlat során fejbe lőtte a fiatalembert. A tiszt utólag azt állította, hogy nem tudta, hogy a kezében tartott fegyver töltve volt. Hivatalosan Davidovich volt az izraeli hadsereg első ejtőernyőse, aki szolgálat teljesítése közben veszítette életét.

A jeruzsálemi újratemetésen, melyre néhány nappal Davidovich prágai sírjának megtalálása után került sor, Jániv Ászur dandártábornok elmondta:

„Martin, a te nemzedéked Izrael Földjéről álmodott és annak újjászületéséért harcolt. A mi generációnk számára az álom valósággá vált. Gazdag és virágzó államot alapítottunk, a héber kultúra államát, mely nemzedékek sorának alapjain nyugszik. Olyan államot, melynek saját hadserege van és meg tudja védeni magát… Martin csontjainak Izraelbe szállításával sok mindent elmondunk önmagunkról, az értékeinkről, az identitásunkról és attól, hogy kik vagyunk mi népként és hadseregként.”

Emléke legyen áldott!

Kép: Izraeli ejtőernyős osztag (forrás: Wikipédia)