Miért kap ismét pénzt egy nagy stúdiótól a közismerten antiszemita alak? – teszik fel többen a kérdést.

Mel Gibson antiszemita beszólásai, botrányai időről-időre a címlapokra kerülnek. Egyik emlékezetes eset volt, amikor  2006-ban, két évvel azután, hogy a Passió című, sokak szerint antiszemita üzenetű filmje elkészült, Gibson részegen vezetett Malibuban, amiért a rendőrség igazoltatta. Intézkedés közben antiszemita átkokat szórt a rendőrök fejére, s kijelentette, hogy “a zsidók felelősek az összes háborúért a világon”.

A színész később elnézést kért szavaiért, és gesztusokat is tett a zsidóság felé, ahogy arról beszámoltunk. Időközben családon belüli erőszakért is eljárás indult ellene. Alkoholizmusát és dühkitöréseit terápiák segítségével kezelte.

A filmsztár most a nagy visszatérésre készül, egy klasszikus western feldolgozásával, aminek a Warner lesz a gyártója. Magyarországon egykoron a Vad banda címen vetítették az 1969-es filmet. A hírre rögtön reagálták olyanok, akik még nem felejtették el Mel Gibson botrányait. Sarah Silverman zsidó színésznő és népszerű komikus például a Twitteren Gibson már említett 2006-os kijelentéseit idézte – olvasható a jpost.com cikkében. Az elnök emberei című sorozatból ismert Joshua Malina szintén a Twitteren fejtette ki, hogy Gibson egy rasszista, homofób, antiszemita alak és nem érti, hogy Hollywood ezt miért nem veszi már észre.

Mértékadó lapok publicistái szintén ezekre az ügyekre és a családon belüli erőszakra hívják fel a figyelmet. Anne Helen Petersen a Buzzfeed munkatársa „Hollywood kényelmes amnéziájáról” értekezett az új film kapcsán.

zsiso.com

Kép: jpost.com

 

 

Megszakítás