Tel Láchisban, a Kiriját Gáthoz közeli régészeti területen az első jeruzsálemi Szentély korából származó városfal kapujának romjait tárták fel. A helynek a Templomkapu nevet adták.

A kapu egy részére még évtizedekkel ezelőtt talált rá egy brit kutatócsoport, a teljes építményt pedig ez év során tárták fel izraeli régészek. A bibliai leírások szerint egy adott település legfontosabb közösségi helyszíne a városkapu volt. Itt ülésezett a bíróság, itt tanácskoztak a vének, itt ültek a döntéshozók és itt találkozott a lakosság minden rétege. Az ásatás során még az ülőpadokat is megtalálták Tel Láchisban a kapuépítményben.

A feltárást vezető Száár Gánot elmondta, hogy a hat helyiségből álló kapu mérete alátámasztja azt a történelmi és régészeti kutatásokon alapuló feltételezést, mely szerint az adott korszakban Láchis jelentős város volt, melyet csak Jeruzsálem múlt felül. A várost végül Száncheriv asszír uralkodó rombolta le, lakosait pedig birodalmába hurcolta. A történtekről mind zsidó, mind asszír források beszámolnak.

toi-635x357
Az illemhely
A kapu különlegessége, hogy egyik helyiségében olyan, szándékosan megrongált oltárokat találtak, melyet idegen kultusz szertartásaihoz használtak. Az oltárok lerombolása után a korábban bálványimádó rituálékra használt szentélybe egy kőből készült illemhelyet tettek. Ez egybecseng a korszak jelentős uralkodója, Chizkijáhu király tetteivel, aki felszámolta a Jehudában elburjánzott idegen kultuszokat, és megerősítette a monoteizmust, valamint a jeruzsálemi Szentély kizárólagosságát. Így számol be erről a Biblia: „És lerombolták Báál szobrát és lerombolták Báál templomát, és árnyékszékké tették azt mind e mai napig.” (2Királyok 10:27)

A király pecsétje
A király pecsétje
„A bálványkultuszt megszüntették, erre az oltárok szarvainak letörése a bizonyíték. De nem csak megszüntették, hanem még ezt a wc-ülőkét is a helyükre állítottak.” – magyarázta Gánot. A régész azt is elmondta, hogy az illemhely alatti talajból nem került elő ürülékre utaló anyag, tehát az illemhely feltehetőleg csupán az idegen istenek megalázásának szimbóluma volt. A kapu egy másik helyiségéből olyan cserépedények kerültek elő, melyek Chizkijáhu pecsétjét viselték. Feliratuk szerint Hevron királyának tulajdonát képezték. Megtalálták a király egyik magas rangú tisztségviselőjének, Náchám Ávdinak a pecsétjét is, ami újabb bizonyíték arra, hogy a kapuban fontos kormányzati tevékenység folyt.

Láchis feltételezett látképe
Láchis feltételezett látképe
A 2700 éves leletegyüttessel kapcsolatban Zeev Elkin, Jeruzsáelmért felelős miniszter kijelentette, hogy a láchisi ásatás újabb bizonyíték arra, hogy a bibliai történeteknek megvan a történelmi és régészei lenyomata. Miri Regev kulturális miniszter pedig a zsidó nép szentföldi történelmének gazdagságát méltatta.

Tel Láchis napjainkban
Tel Láchis napjainkban
Forrás: Arutz7 és The Times of Israel

Megszakítás