Ezt a versenyt a franciák nyerték.

A háláchá, azaz a zsidó vallásjog a rabbik legfőbb szakterülete. az élet minden területét érintő jogrendszerben hosszú évek kemény munkájával lehet átfogó jártasságot szerezni. Ezt a tudást mérte fel a világon először a Hevrat Pinto alapítvány által megrendezett Európa-bajnokság, melynek a francia főváros adott otthont. Az indulókat jesivákból és más, ortodox intézményekből toborozták.

Az első helyen Yehoshua Barda rabbi, a párizsi Michkan Avraham iskola igazgatója végzett. A rabbi a tunéziai Dzserba-szigetén nőtt fel, majd Franciaországba vándorolt. A döntő során hat másik rabbin kerekedett felül, és ő nyerte az első helyezéssel járó, 7000 dolláros jutalmat is. Az eseményt egy rendezvényközpontban tartották, hogy a világ minden tájáról összesereglett, több ezer fős közönség elférjen.

A Halacha World Cup – Europe nevű megmérettetés ötletgazdája Yitzhak Saban rabbi, a zsidó jog tanulmányozását ösztönző Stender alapítvány elnöke volt.

A nyertes Barda rabbi elmondta, hogy diákjai unszolásának engedve nevezett be a versenyre, melynek döntője négy órán keresztül tartott. A három szóbeli fordulót egy írásos, utolsó szakasz követte.

A versenyről tudósító Kol Hazman rádióadó kommentárja szerint Barda rabbi „különlegesen briliáns válaszokat adott” és „elképesztő tudásról tett tanúbizonyságot”.

A második helyen a szintén párizsi David Cohen rabbi végzett, aki egyébként fogorvosként dolgozik. A versenyt követően elmondta, hogy miután hallott a versenyről, több hónapos szabadságot vett ki, hogy minden idejét a háláchá tanulmányozásának szentelhesse.

Az eredményhirdetés után a legismertebb haszid énekes, Avraham Fried adott koncertet.

zsido.com

Forrás: TOI

Megszakítás