1,5 millió eurós felújítási projekt indult Szencen, aminek keretében helyreállítják az elhagyott zsinagógát és kulturális központot hoznak létre benne.

A pozsonyi régió által finanszírozott munkálatok várhatóan 2020-ra fejeződnek be a magyar határtól nem messze található településen. Mint annyi más zsinagógát Kelet-Európában – már amelyik egyáltalán megmaradt – ezt is raktárként használták a holokauszt után, aztán évtizedekig állt elhagyatottan.

A XIX. században emelt épület a város központjában található. A felújítás során emléket állítanak a zsidóságnak is, a kertben egy kiállítás mutatja majd be a régió egykori lakóit – olvasható a jewish-heritage-europe.eu tudósításában.

Az állandó kiállítás mellett rendszeresen tartanak majd koncerteket, kiállításokat, színházi előadásokat, fesztiválokat és más programokat a megújuló épületben a tervek szerint. A pozsonyi Zsidó Kulturális Intézet igazgatója Maros Borsky azt mondta, hogy az épület a különböző kultúrák és vallási hagyományok közötti párbeszéd helyszíne is lesz.

zsido.com

Kép: jewish-heritage-europe.eu