Mivel a becslések szerint megduplázódik az EMIH iskolai hittan programján résztvevők száma a következő tanévben, új oktatók képzése vált szükségessé.

Huszonöt fős csoport kezdte meg múlt héten hittanoktatói képzést az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szervezésében. Az oktatók június közepéig, heti két órás programban vesznek részt, melynek végén vizsgát tesznek.

Ennek eredményétől függ, hogy szeptembertől becsatlakozhatnak-e a programba, amiben az általános iskolák első, második, harmadik, ötödik, hatodik és hetedik évfolyamán a diákok hittanoktatása zajlik. A képzésen a résztvevők áttekintik a tanterveket, elmélyítik zsidósággal kapcsolatos tudásukat, pedagógiai, kommunikációs és konfliktuskezelési tréningen vesznek részt, melynek során külön hangsúlyt kap a sajátos nevelési igényű diákok oktatásra és a személyre szabott tanmenet kialakítása is.

A képzés ezzel nem zárul le, az oktatók ugyanis félévenként továbbképzésen vesznek majd részt. A hitoktatás szervezői mellett a programban a vallási és a világi nevelésben jártas rabbik, pedagógusok és kommunikációs szakértők vesznek részt.

Megszakítás