Bár a közelmúltban arról számolhattunk be, hogy az ukrán kormány engedélyezi egy kisebb számú zarándokcsoport beutazását a breszlávi Náchmán rabbi sírjához a zsidó újév, ros hásáná előtt, most úgy tűnik, mégsem lesz semmi az ígéretből. Ukrajna belügyminisztériuma legújabb közleményében a koronavírus tömeges terjedésére hivatkozva tartaná távol az elsősorban Izraelből érkező hászidokat.

Arszen Avakov belügyminiszter elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben egy tömegrendezvény megtartása a járvány elterjedésével járna mind a résztvevők, mind a helyi lakosság körében. A határozattal egyetért az izraeli Belügyminisztérium is, mely hasonló aggodalmakat fogalmazott meg az elmúlt években már negyven-ötvenezer főt megmozgató umáni zarándoklattal kapcsolatban. A két ország kormánya közös nyilatkozatban kérte az utazni vágyókat, hogy idén inkább otthon ünnepeljék a ros hásánát a fenyegető járványügyi katasztrófa elkerülése érdekében. Hozzátették azt is, hogy aki mégis megjelenik Umánban, számíthat a távolságtartási szabályok szigorú betartatására. Juli Edelstein, Izrael egészségügyi minisztere korábban szintén ellenérzéseit fejezte ki a zarándoklattal kapcsolatban, mely „tragédiához és tömeges fertőzésekhez vezethet”.

„Mi tiszteletben tartjuk más népek és vallási közösségek szokásait és minden nap azon dolgozunk, hogy a lehető legbiztonságosabb környezetet biztosítsuk a számukra. Azonban az elmúlt hetekben a koronavírus jelentős terjedését láttuk Ukrajnában. Az országunkban és az egész világon jelenlévő járványügyi helyzet miatt nem engedélyezhetjük tömegrendezvények megtartását, különösen nem külföldiek részvételével” – nyilatkozta Avakov, és hozzátette, hogy az Ukrán Ortodox Egyház és a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó Ortodox Egyház számára szintén megtiltották a közelgő ünnepeik nyilvános megtartását a koronavírus miatt. „Reményeink szerint a hászid közösség vezetői megértést tanúsítanak” – mondta a belügyminiszter.

Ezzel együtt azonban nem világos, hogy a két kormánynak milyen eszközei lesznek azokkal szemben, akik mégis az utazás mellett döntenek. Náchmán Benchájá, az Izraeli Breszlávi Hászidok Nemzeti Titkárságának vezetője éles hangon kritizálta a Belügyminisztérium döntését. Ellenérzéseit azzal indokolta, hogy míg a kormány egyre több turisztikai lehetőséget nyit meg, addig hátrányosan diszkriminálja a vallási zarándoklatot. Azt is közölte, hogy szervezetük már előrehaladott tárgyalásokat folytat az ukrán kormánnyal a járványhelyzethez alkalmazkodó umáni zarándoklat megtartásáról, melyet idén 5-10 ezer ember, tehát a szokásos létszám töredéke számára tesznek lehetővé. A zarándokok vállalják azt is, hogy Ukrajnába érve COVID-19 tesztet végeztetnek, majd Izraelbe visszatérve két hétre karanténba vonulnak.

„Miért elfogadható Görögországba utazni, de elfogadhatatlan Umánba? Talán azért, mert itt a háredi közösségről van szó?” – tette fel a kérdést Benchájá, utalva arra, hogy az izraeli kormány éppen a napokban egyezett meg az athéni kormánnyal egyes görögországi desztinációk megnyitásáról izraeli turisták számára.

 

zsido.com

 

Forrás: JPost

Megszakítás