Legyártották gyerekkorukban elvesztett babáikat.

A Babát az életért nevű projekt három holokauszt-túlélő gyermekkori babáit készítette el újra. A babákat az asszonyok még a második világháború idején veszítették el, gyermekként. A projekt a Marpe Lechájim elnevezésű szervezet keretein belül működik, mely beteg gyermekek számára készít babákat.

A Márpe Lechájim vezetője, Lihi Lapid, akinek férje a Jes Átid (Van jövő) párt elnöke, Jáir Lapid, elmesélte, hogy „valaki azzal az ötlettel állt elő, hogy kérjünk meg holokauszt-túlélőket, hogy fessenek babákat. Kettő közülük a saját babáját festette le, azokat a babákat, melyek akkoriban voltak az ő játékaik, amikor kislányok voltak, és elvitték őket a táborokba, és egyikük egy olyan babát rajzolt le, amelyik szerinte [úgy néz ki, mint] ő, kislány korában.”

Rut Baumann, Lea Meir és Mirjám Vladowski részletről részletre rajzolták le és magyarázták el a babákat, a színeiket, a cipőjük és a ruháik anyagát. Ennek alapján alkotta meg újra a kedvenceket a Babákat az életért projekt varrónője. A projekt elsősorban beteg gyermekeknek készíti el álmaik babáját a rajzaik alapján, mivel, ahogy Lihi Lapid magyarázta, a baba reményt jelent, az otthont, a biztonságot és a boldogságot.

„Csodálatos dolog visszaadni ezeknek a nőknek, akik olyan sok mindenen mentek keresztül gyermekkorukban, egy pillanatot a gyerekkorból. Visszaadni azt a babát, amijük volt, mielőtt mindent elvettek tőlük, mindent, a családjukat, az álmaikat, a szeretteik életét, visszaadni a gyermekkor érzését.”- mondta, majd elmagyarázta, hogy bár nem tudnak minden egyes, még köztünk levő túlélőnek ilyen különleges ajándékot biztosítani, az elképzelhetetlenül magas számok mellett mégis érdemes az egyes emberre koncentrálni. Azáltal, hogy évről évre elbeszéljük néhány túlélő történetét, emlékeztetjük magunkat az élet különleges értékességére.

A Kfár Szábá-i idősek klubjában a napokban adták át a babákat. Rut Baumann szeme megtelt könnyekkel, ahogy átvette a babát, dajkálta és becézgette – visszakapta ellopott gyermekkora egy pici darabkáját.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás