Az elmúlt 12 hónapban megháromszorozódott a világ minden tájáról érkező, Istennek címzett és Izraelbe küldött levelek átlagos száma, amelyeket a jeruzsálemi Nyugati Fal repedéseiben helyeznek el – írja a Neokohn az Algemeiner cikke alapján.

„Drága Istenem, kérlek, vess véget a koronavírus járványnak” – írta egy fiú Németországból. „Kérlek, vedd rá a szüleimet, hogy vegyenek nekem egy új iPhone-t és egy JBL hangszórót” – tette hozzá.

A koronavírus-járvány miatt a Jeruzsálembe látogató turizmus szinte teljesen leállt, de sokan levél formájában küldték el kívánságaikat, imáikat és felhívásaikat – amelyek egész évben az izraeli postahivatalban landoltak. Sokan azért imádkoztak, hogy a COVID-19-et ellenőrzés alá vonják, mások pedig vezeklést és megbocsátást kértek. Sokan kértek új barátságokat is, valószínűleg a koronavírus okozta zárlatos időszakok alatti elszigeteltség miatt – közölte a posta.

Hétfőn az Izraeli Posta Zrt. Dany Goldstein vezérigazgatója a Nyugati Fal rabbijával, Shmuel Rabinovitchcsal együtt több száz cetlit helyezett el a Templom-hegy utolsó megmaradt falának kövei között, a jövő héten esedékes zsidó újévi ünnep előtt. A kérések jellege változatos, a humoros levelektől kezdve a kedvenc sportcsapatuk győzelmét kérő, jó egészséget kívánó, békéért imádkozó és elhunyt rokonoknak szóló üzeneteken át.

A különböző vallású levélírók által küldött üzenetek a világ minden tájáról érkeznek, többek között Kenyából, Spanyolországból, Indiából, Belgiumból, az Egyesült Államokból, Japánból, Kanadából, Ecuadorból, Dániából, Németországból, Franciaországból, Lengyelországból és Oroszországból.

Minden évben több ezer imalevelet tömnek a Siratófal repedéseibe, és a bűnbánati szlichot-imák és Ros Hásáná előtt eltávolítják őket. Az eltávolított cetliket speciális zsákokba teszik, és más szent könyvekkel és dokumentumokkal együtt az Olajfák hegyén temetik el.

Korlátozzák az imádkozók számát a Siratófalnál

Egyszerre csak tízezren lehetnek majd a Siratófalnál egymástól elszigetelt csoportokban.

Megszakítás