Két magas rangú tisztségviselő is pórul járt, amikor harapós kedvében találkozott Benjamin Netanjahu házi kedvencével, Kaiyaval a szerdai hanukai gyertyagyújtás során.

Gyakran előfordul, hogy politikusok és közszereplők hozzátartozói a média figyelmének középpontjába kerülnek, azonban a házi kedvencekről ritkán esik szó. Most mégis úgy tűnik, Izraelben sikerült kiemelt figyelmet magára vonnia Kaiyának, Benjamin Netanjahu kutyájának, aki azt követően került a híradásokba, hogy egy ünnepi gyertyagyújtás alkalmával két magas rangú vendégbe is beleharapott szerdán.

A Forward értesülései szerint az eb elsőként a külügyminiszter-helyettes asszony férjét, majd Netanjahu pártjának egyik tagját harapta meg a hanukai ünnepségen. Sharren Haskel Kneszet-tag nyilatkozatában később „jelentéktelennek” nevezte az incidenst, amiről a sajtó hamar beszámolt.

kaiya_netanjahu

Kaiyát korábban egy állatmenhelyről fogadta be az államfő családja. Az örökbefogadásról szóló hírt augusztusi Twitter bejegyzésében a miniszterelnök is megosztotta, aki arra bátorította az állatbarátokat, hogy bátran fogadjanak otthonukba kutyákat. A 10 éves „elnöki eb” számos méltósággal találkozott már, például John Kerry amerikai külügyminiszterrel is, akinek a hírek szerint sikerült épségben megúszni a találkozást.

 

zsido.com

 

Képek forrása: Twitter/BBC

Megszakítás