A belga hatóságok a bécsi merénylet hatására hozták meg döntésüket.

Bart De Wever, a város polgármestere elmondta, hogy titkosszolgálati információk szerint megnövekedett a terrorveszély, ezért a zsidó közösség komolyabb védelmet kap. Michael Freilich, az antwerpeni hitközség szóvivője pedig fokozott éberségre szólított fel az elkövetkező hetek során.

“A zsidó közösség teljes készültségben van a bécsi támadás óta. A zsinagógákat és a zsidó kulturális központokat bezártuk. Egyes oktatási intézményeink azonban továbbra is működnek, ahogy a kóser élelmiszerboltok is nyitva vannak. A polgármester azonnal döntött a biztonsági intézkedések szigorításáról, amiért közösségünk hálával tartozik” – mondta Freilich.

A városvezetés döntése különösen annak fényében örvendetes, hogy ez év májusában még a zsidó intézmények katonai védelmének megszüntetését javasolták a járványveszély jelentette nehézségekre hivatkozva.

Az OCAD nevű, terrorveszélyt elemző belga ügynökség szerint az antwerpeni zsidó közösség jelenleg a hármas szintű fenyegetettségnek van kitéve, azaz jelentős esély van arra, hogy merényletet követnek el a közösség tagjai ellen.

Belgiumban napjainkban 40 000 zsidó él, közülük 12 000-en Antwerpenben. Ebben a városban működik az ország zsinagógáinak kétharmada, mert a közösség jelentős része a szigorúan vallásos hászid csoportok egyikéhez tartozik.

Antwerpenben számos antiszemita incidens történt a közelmúltban. 2018-ban egy zsidó apát és fiát próbálta elgázolni el egy helyi muszlim, miközben azok a zsinagóga felé sétáltak szombat reggel. Egy másik zsidót péntek este, a zsinagógából hazafelé menet támadta meg egy nem sokkal korábban az iszlám vallásra áttért helyi fiatal. Először durván szidalmazta, majd arcon ütötte áldozatát. A helyzet azonban még mindig sokkal kedvezőbb, mint a 25%-ban muszlim lakosságú Brüsszelben, ahol lövöldözés és több antiszemita gyilkosság is történt az elmúlt években.

A belga zsidó közösség életét megnehezítik a sajtóban megjelenő, antiszemita és a zsidó állam létjogosultságát megkérdőjelező írások is, melyeket a hivatalos szervek általában a szólásszabadságra hivatkozva vesznek a védelmükbe, továbbá a kóser vágást betiltó törvények bevezetése. Hírhedtté vált az Aalstban megrendezett karnevál is, melyen gúnyolódó, antiszemita sztereotípiák alapján készült óriásbábokat hordoznak végig a település utcáin.

zsido.com

Forrás: Arutz7