A közép-amerikai ország elnöke pedig Izraelbe látogat.

Honduras izraeli nagykövetsége jelenleg még a Tel-Avivhoz közeli Rison Lecionban működik, Jeruzsálemben pedig konzulátust tart fent, de a két hivatal hamarosan szerepet cserél. A nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről nem sokkal azután döntöttek, hogy Trump elnök Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezte át az Egyesült Államok nagykövetségét, ám a koronajárvány miatt eddig késlekedtek a megvalósítással és csak egy kereskedelmi irodát nyitottak a szent városban.

Izrael üdvözölte a lépést és bejelentette, hogy a közeljövőben izraeli nagykövetség nyílik a hondurasi fővárosban, Tegucigalpában. Jelenleg csupán egy ideiglenes izraeli képviselet működik a városban.

A döntés 2019-es bejelentése után Izrael gratulált Honduras Nemzeti Kongresszusának, „amiért túlnyomó többséggel az izraeli nagykövetség Jeruzsálembe helyezését eldöntő határozat mellett tette le voksát” – írta Twitter-bejegyzésében Emánuel Náchson, az Izraeli Külügyminisztérium szóvivője. A hondurasi törvényhozók 59-33 arányban döntöttek a határozatról. A jelentős szavazattöbbség azért is figyelemre méltó, mert Chile után Hondurasban él a legnagyobb palesztin diaszpóra Latin-Amerikában.

A két ország vezetői eredetileg abban állapodtak meg, hogy 2020 végéig megtörténik a nagykövetségek megnyitása, de a járvány okozta nehézségek miatt ez végül 2021 júniusára csúszott át.

„Véglegesítjük az elhatározásunkat és egy hosszú folyamat lezárásaként megnyitjuk nagykövetségünket Jeruzsálemben. E lépéstől a mezőgazdaság, az innováció és a turizmus fejlődését reméljük” – mondta Juan Orlando Hernandez, Honduras elnöke.

Izrael eddig is igyekezett segíteni a nehéz gazdasági helyzetben lévő országot, melyet komoly kihívások elé állított a koronajárvány. Izrael februárban 5000 adag Moderna vakcinát küldött Hondurasba és a tavaly novemberben pusztító Eta hurrikán nyomán kialakult válság idején is segítő kezet nyújtott. Hondurasban, ahol több mint ezer család veszítette el az otthonát a természeti katasztrófa következtében, az izraeli Kereskedelmi és Együttműködési Iroda igazgatója osztott szét ruhákat és alapvető eszközöket tartalmazó csomagokat a San Pedro Sula nevű körzet lakóinak.

Honduras diplomáciai téren viszonozta az izraeli segítséget: 2019-ben elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, egy évvel később pedig a terrorszervezetek közé sorolta a Hamaszt.

Az USA nagykövetségének átköltöztetése után Guatemala és Koszovó tette át diplomáciai képviseletének központját Jeruzsálembe. Európában Csehországból és Romániából érkeztek olyan hírek, hogy hasonló lépésre készülnek, de ebből egyelőre nem valósult meg semmi. Magyarország nagykövetsége továbbra is Tel-Avivban működik, de 2019-ben külgazdasági képviseletet avattak Jeruzsálemben, Benjámin Netánjáhu és Szijjártó Péter részvételével.

zsido.com

Forrás: TOI

Megszakítás