Szepesi Éva, az Auschwitzot tizenkét évesen túlélő magyar zsidó asszony szeptember 29-én ünnepelte 94. születésnapját.
Szepesi Éva, az Auschwitz-Birkenaut túlélő magyar zsidó nő szeptember 29-én töltötte be 94. életévét. Tizenkét évesen deportálták Auschwitzba, ahol a tábor felszabadításáig maradt. Közel ötven évig nem beszélt arról, amit átélt, ma pedig a túlélők egyre fogyatkozó nemzedékének egyik fontos tanújaként adja tovább történetét.
Szepesi Éva 1932. szeptember 29-én született Budapesten, Diamant Évaként. Gyermekkorát szüleivel és öccsével, Tamással töltötte. Édesapját munkaszolgálatra vitték, őt pedig 1944-ben édesanyja a nagynénjével Szlovákiába küldte abban a reményben, hogy így megmenekülhet. Útközben azonban elfogták, és a szeredi (Sereď) gyűjtőtáborba került. Innen 1944. november 2-án Auschwitz-Birkenauba deportálták.
Szepesi Évát halottnak hitték
A tizenkét éves kislány túlélése már az érkezéskor is egy hajszálon múlt. Az auschwitzi szelekciónál egy őr azt súgta neki, hogy mondja magát tizenhat évesnek. Ez mentette meg attól, hogy a gyermekekhez hasonlóan azonnal a gázkamrába küldjék. Haját levágták, rabruhát kapott, és megkezdődött számára a harc a túlélésért.
1945 januárjában, amikor az SS megkezdte Auschwitz kiürítését és a foglyok nyugatra hajtását, Évát már annyira legyengültnek tartották, hogy halottnak hitték, ezért nem vitték magukkal. Több mint egy héten át rendkívül rossz állapotban, a halottak között feküdt. 1945. január 27-én egy szovjet katona talált rá. „Január 27-e volt, és én éltem” – idézte fel később a felszabadulás pillanatát.
A felszabadulás után visszatért Budapestre, ahol nagybátyja találta meg egy túlélőket tartalmazó névsorban. Később szabónőnek tanult, 1951-ben férjhez ment Szepesi Androhoz. Férjét 1954-ben két évre Frankfurtba küldte a magyar külkereskedelmi képviselet. Az 1956-os forradalom után azonban már nem tértek vissza Magyarországra, és Németországban maradtak. Két lányuk született.
Visszatérés Auschwitzba
Szepesi Éva közel ötven éven keresztül hallgatott az Auschwitzban átéltekről. 1995-ben, a tábor felszabadításának 50. évfordulóján lányai rábeszélésére visszatért Auschwitzba. Egy ottani ifjúsági csoport előtt ekkor beszélt először a történetéről. A megszólalás meghatározó fordulópontot jelentett az életében. Ettől kezdve egyre több iskolában és rendezvényen vállalt tanúságot.
Évtizedekig reménykedett abban, hogy édesanyja és öccse, Tamás talán szintén túlélték a háborút. Egy későbbi auschwitzi látogatása során azonban megtalálta nevüket a meggyilkoltak névsorában. Ekkor vált számára bizonyossá, hogy családja többi tagja nem élte túl a soát.
2024 januárjában Szepesi Éva a német Bundestagban, a náci üldözés áldozatainak emléknapján mondott beszédet. Felidézte gyermekkora elvesztését, az Auschwitzban átélteket és családja meggyilkolását, majd arról beszélt, hogy életfeladatává vált azokért megszólalni, akik már nem tudnak beszélni. Beszédének egyik legmegrendítőbb mondata a gyűlölethez való viszonyáról szólt:
„Nem tudok gyűlölni. Gyermekként túl sok szeretetet kaptam.”
Mint mondta, amikor a diákok azt kérdezik tőle, hogyan tudott a háború után Németországban, „az elkövetők országában” élni, ezt válaszolja.
Szepesi Éva ma is aktív tanúságtevő. 2026. május 12-én lányával, Anita Schwarzcal együtt a BASF ludwigshafeni központjában beszélt életéről mintegy hatvan résztvevő előtt. A találkozón a soá emlékezete mellett a napjainkban erősödő antiszemitizmus veszélyeiről is szó esett.
Idén újabb fontos elismerésben részesült, a Deutsche Akademie für Kinder- und Jugendliteratur 2026-ban első alkalommal ítélte oda az Antiszemitizmus ellen és a zsidó életért elnevezésű különdíjat, amelyet Szepesi Évának ítéltek. Az akadémia méltatásában kiemelte, hogy a túlélő a múlt tapasztalatait a jelen társadalmi kihívásaival kapcsolja össze, és a gyűlölet, az antiszemitizmus és a szélsőségesség ellen emel szót.
94. születésnapján Szepesi Éva egy olyan nemzedék képviselője, amelynek tagjai közül egyre kevesebben tudják személyesen elmondani, mi történt a soá idején, ezért nekünk kell megőriznünk és továbbadnunk a történetüket.
Fotó: Wikipedia
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.