A király ugyan nem engedte, hogy kiirtsák országa zsidó lakosságát, de 1940-től antiszemita törvények voltak érvényben Marokkóban. Németország az utóbbi években a marokkói túlélőknek is fizet kártérítést, bár a történészek még mindig nem tárták fel a teljes történetet.

Miután V. Mohamed király a náci Németország és Vichy Franciaországának képviselőivel találkozott, hogy megbeszéljék a zsidókérdést, a király állítólag azt mondta a náciknak, hogy országában „nincsenek zsidók, nincsenek muszlimok, ők mind marokkóiak”. A helybeli zsidók számára ez maga volt a csoda: a király nem volt hajlandó együttműködni a nácikkal. Így a marokkói zsidók megmenekültek. Bár Marokkó francia protektorátus volt, és Vichy Franciaországa részt vállalt a franciaországi zsidók kiirtásában, egyetlen marokkói zsidó sem került koncentrációs táborba. A marokkói zsidóknak sárga csillagot sem kellett viselniük, de nem vették el a tulajdonaikat, és nem fosztották meg őket az állampolgárságuktól.

Ennek ellenére a II. világháború idején Marokkóban élő zsidók is kártérítést kapnak a német kormánytól. A 3000 kanadai dolláros kártérítés mellé sokan évi 1500 dolláros egészségügyi hozzájárulást is kapnak.

V. Mohamed 1930-ban (középen)

Miért váltak a marokkói zsidók kártérítésre jogosult holokauszt-túlélőkké?

Egészen mostanáig nem gyűjtötték a világ holokauszt múzeumai a marokkói zsidók második világháborús történeteit. Az egy-két elérhető interjúból kitűnik azonban, hogy a háborúban zsidók és nem-zsidók egyaránt sokat szenvedtek az észak-afrikai országban: bombázások, éhezés, kijárási tilalom sújtott mindenkit. A Claims Conference meggyőzte a német kormányt, hogy mégis tekintse túlélőknek a marokkói zsidókat, az ok pedig egyszerű: mellahokba, történelmi zsidónegyedekbe tömörülve kellett élniük. A német jog szerint pedig üldözésnek minősül, ha egyes emberek, vagy csoportok csak bizonyos területeken telepedhetnek le.

A II. világháború alatt a már a mellahokban élő zsidóknak tilos volt onnan kiköltözniük, és sokakat beköltözésre köteleztek. Vannak, akik feltételezik, hogy ez volt a marokkói zsidók kiirtására tett kísérlet első lépése: „Egy helyen akarták tartani őket. Ugyanazért tették-e [mint Európában]? Nem lepne meg. A németeknek pusztán idejük nem volt rá a marokkói király miatt”- mondta Sam Edery, montreali mérnök, túlélő marokkói zsidók leszármazottja.

A mellahok kapuját, a gettókéval ellentétben nem zárták be, megengedett volt a ki- és bejárás, és nem minden marokkói városban kötelezték a zsidókat arra, hogy beköltözzenek a mellahokba. Vitathatatlan azonban, hogy a körülmények borzalmasak voltak. Charles Barchechat montreali rádióbemondó 1943-ban született a rabati mellahban. Elmondása szerint alig jutottak az ott lakók ételhez, tífusz és kolera tizedelte a zsidó népességet a minden higiéniát nélkülöző, zsúfolt negyedekben.

1940 és az amerikaiak 1942-es megérkezése között kirekesztő törvények is vonatkoztak a zsidókra: a gyerekeket eltiltották az iskolákból, a kormányzati állásokból eltávolították a zsidókat, és kvótákat vezettek be az egyetemeken, és számos munkahelyen. Így korlátozták a zsidó orvosok, ügyvédek és gyógyszerészek számát is, mondta el Robert Satloff, aki a Washington Institute of Near East Policy nevű szervezet igazgatója, és kutatásai alapján könyvet írt arról, hogyan zajlott az arab országokban a holokauszt.

A marrakesi zsidó temető kapuja

Satloff így folytatta: „Általánosságban véve elmondható, hogy a Franciaországban foganatosított törvények Marokkóban is érvényesek voltak. A marokkói zsidók túlnyomó többsége nem a közszférában dolgozott, nem voltak sem egyetemi tanulók, sem egyetemet végzett emberek, de a törvények ott voltak és érvényben voltak.”

Vichy hivatalnokai megpróbálkoztak a zsidó tulajdonban levő ingatlanok felmérésével, de V. Mohamed találkozott a zsidó közösséggel, és megígérte, hogy lelassítja az összeírást. Ennek eredményeként nem vették el az ingatlanokat, nem úgy, mint a szomszédos Algériában. A történészek azt is mondják, hogy ha az amerikai csapatok nem értek volna földet 1942-ben Észak-Afrikában, akkor a II. világháború időszakában mintegy 250 000 főt számláló marokkói zsidóságot is a haláltáborokba küldték volna. A végső megoldást felvázoló dokumentumok szerint ugyanis Hitler 700 000 franciaországi zsidót akart megsemmisíteni, és ez a szám csak akkor lehetett valós, ha beletartoznak francia Észak-Afrika közösségei is, mondta el Satloff.

Régi marokkói zsidónegyed

A Moroccan woman carries a sack on her head as she walks along a narrow street in the Jewish Mellah quarter of Tinghir, at the foot of the High Atlas and the heart of Morocco’s Berber community on April 21 , 2014. French-Moroccan Kamal Hachkar, director of a documentary movie about the Jews of Morocco, entitled “Tinghir Jerusalem les Echos du Mellah”, showed his movie at a venue in the town. Hachkar told the AFP his work speaks of a very special moment when Jews and Muslims lived together on this Berber land, deep in southeast Morocco. In 1950 , Morocco had nearly 300,000 Jewish citizens . But successive Arab-Israeli conflicts and calls to emigrate to the Holy Land finally brought down the Jewish community to less than 5,000 people. AFP PHOTO / FADEL SENNA


2011 óta – abban az évben ismerte el Németország a marokkói zsidókat holokauszt-túlélőkként – több mint 43 ezer marokkói zsidó kapott kárpótlást. A kifizetések mellett a több ezer marokkói által benyújtott kérvény nagyban segíti a történészeknek abban, hogy megértsék, mi történt valójában a marokkói zsidókkal a háború alatt, és mi mindent kellett elszenvedniük az üldöztetések során. Ma már holokauszt múzeumok és gyűjtemények is megkezdték a hang- és képanyagok gyűjtését, emellett interjúkat készítenek a túlélőkkel, hogy a lehető legtöbb információt összegyűjtsék a történelem eddig kellőképpen nem kutatott szeletéről.

Forrás: TOI