Angliában az utóbbi időben a Munkáspárt keveredik rendszeresen antiszemita botrányokba, de a Liberális Demokrata Párt mintha megpróbálna felzárkózni. Igaz, náluk legalább a retorziók nem maradtak el.

A liberális demokrata Ashuk Ahmed az interneten közölt antiszemita posztokat, amiért végül párttagságával fizetett. Ahmed szerint a zsidók és a nácik között igen nagy a hasonlóság, ráadásul a cionisták tartják a kezükben a fél világot és a konzervatív- és a munkáspártot is zsebre tették. Netánjáhu miniszterelnökről olyan karikatúrát közölt, melyben éppen egy gyermekből falatozik, a képnek a vérszívó pióca címet adta.

Ahmed szívesen osztotta meg szélsőséges szervezetek bejegyzéseit is, például az AskeNazi antiszemita magazin arról szóló cikkét, melyben az amerikai zsidó hatalomátvételről értekeznek. Arról az összeesküvés-elméletről is lelkesen számolt be, mely szerint az Iszlám Állam terrorszervezet valójában a zsidó média és csatlósaik kreálmánya, és egyetlen célja, hogy újabb eszközük legyen a népirtáshoz.

Asuk Ahmed

Miután napvilágra kerültek a képviselő bejegyzései, felfüggesztették párttagságát. “Ahmed kijelentéseinek nincs helyük a pártban. Mi a nyitott és toleráns politikában hiszünk.” – szólt a liberális demokraták közleménye.

Jenny Tong

Ashuk Ahmed egyébként nem az első képviselő a pártban, aki antiszemita megjegyzéseket tett. Jenny Tongot tavaly függesztették fel, miután olyan találkozót tartott a Lordok Házában, melynek során a zsidókat tették felelőssé a holokausztért és egyenlőségjelet tettek Izrael és az ISIS közé. Tong szerint a Nagy-Britanniában tapasztalható iszlám antiszemitizmusért is az izraeli politika a felelős. A képviselőnő 2014-ben arról beszélt, hogy ha a Palesztin Autonómia területén élne, biztosan beállna az öngyilkos merénylők közé. A párt egy másik képviselője, David Ward még 2013-ban értekezett arról, hogy a zsidók nem tanultak semmit a holokauszt hatmillió áldozatától, azért bánnak rosszul a palesztinokkal. Ward a gázai hadműveletek alatt a Twitteren ezt posztolta: „Az a nagy kérdés: ha Gázában élnék, vajon kilőnék rakétákat Izraelre? Valószínűleg igen!” – adta meg a feleletet.

David Ward

Forrás: Arutz7

 

Megszakítás