Korábban már beszámoltunk azoknak a magyar fiataloknak az indulásáról, akik az elmúlt években izraeli vallásos iskolákban folytatták tanulmányaikat. Ketten közülük hatalmas előrelépést tettek idén: eredeti angol nyelvű iskolájukból héber nyelven oktató jesivákba „igazoltak át”.  Kovács Kristóf rabbinövendéket és Keszler Áront izraeli tanulmányaikról kérdeztük.

Kristóf Jeruzsálemből Migdal haEmekbe költözött év közben, miután felvételt nyert a település központi Chábád jesivájába. „Nagyjából 30000 ember él itt, mégis a környéknek, ahol mi lakunk, erősen falusias hangulata van.” – meséli – „A jesiva két részből áll. Két külön épületben, de egy kampuszon tanul a kb. 200 bócher, kétharmaduk vallásos családba született, a maradék egyharmad báál tsuva, visszatérő. Külön tanulunk, de a közösségi eseményeket, a heti szinten megrendezésre kerülő közös lakomákat és ünnepségeket együtt tartjuk mindig. Az egész napos tanulás segít olyan szinten elmélyülni, amiről korábban álmodni sem mertem. Ez egy nagyon komoly örömforrás. Ami nehéz, hogy egész nap együtt vagyunk mind tanuláskor, mind alváskor, és ez szükségszerűen beszűkíti a magán­szférát.”

„Máájánot – azaz források, a név nagyon jól szimbolizálja a jesivát: lehetőséget ad mindenkinek, mindenféle háttérrel, hogy megismerje és megélje a saját forrását, a zsidóságát.” – mutatja be eddigi iskoláját Áron. Ezután a jesvibeli élet kezdeti nehézségeiről mesél: „Az első kihívás, még mielőtt beülhettem volna az első órámra, az kétségtelenül az volt, hogy egy olyan kollégiumban kaptam helyet, ahol nemcsak, hogy egyedüli magyar, de egyedüli európai is voltam, sőt az egyedüli diák, akinek nem angol volt az anyanyelve, körbevéve bócherekkel a világ minden tájáról. Csak ezután szembesültem az órarendünkkel, amiben az első tanóra reggel 7-től volt, és jobb napokon is csak úgy este 10 körül volt vége a tanításnak. Nekem, aki a 45 perces órákhoz voltam szokva, reggel 8 és délután 3 között. Volt tanórám, ami 3 órát tartott. Ilyet meg életemben azelőtt soha nem tapasztaltam. Ez Gömárá óra volt. Arámi nyelven. Na, ilyen órám sem volt azelőtt.”

Az első döbbenet után azonban hamar belerázódott a jesiva-életbe, és hihetetlenül megszerette ezt a világot: „Mindent szeretek a jesivában! A tanórákat, a rabbi tanítóimat és nem utolsó sorban a jesivatársaimat – egyben tanulótársaimat –, akik olyanok, mint egy családpótlék.”

Mindkét fiatalember számára nagy siker, hogy héber nyelven tudnak továbbtanulni. „A héber nyelv tanulása, csakúgy, mint az összes többié, hosszabb befektetés.” – magyarázza Kristóf – „Az elején nagyon nehezen értettem, amit mondtak, mert bár tanultam héberül, az anyanyelvi környezet mindig más. Most már nincs problémám a megértéssel. Az ember minden oldal elolvasásával fejlődik, és persze folyamatosan, bátran kell próbálkozni. Én most is tanulok héberül, mert szerintem a szisztematikus tanulás elengedhetetlen.”

Áron szeptemberben már héber tanítási nyelvű jesivában folytatja tanulmányait: A Máá­já­notban a tanulás nyelve angol volt, viszont természetesen főként héber könyvekből.

„Korábban megszerzett héber tudásomat sokat kellett használnom, ami az év végére úgy felfejlődött, hogy elégnek is bizonyult arra, hogy felvegyenek egy teljesen héber tannyelvű és egyben erősebb jesivába.”

Arra a kérdésre, hogy mit ho­nosítanának meg Izraelből Ma­gyarországon, mindketten ugyan­azt felelték: az emberek ba­rátságosságát és közvetlenségét hoznák haza. „Lehet, hogy nem fogják meg neked az ajtót és néha neked mennek az utcán, mintha mi sem történt volna” – mondja Áron „de az alatt ez egy év alatt számtalanszor láttam tiszta és önzetlen cselekedeteket, amelyek minden egyes alkalommal melegséggel töltötték el a szívemet.”