WWW.ZSIDO.COM !

Ez a ma már mindenki számára ismerős forma annak a WEB oldalnak a címe, ahol a magyarországi Chábád Lubavics újabb folyóiratot indít. Ezúttal kicsit másként, mint eddig: az INTERNET a papír, és a terjesztés is elektronikus.

A cím egyszerű, könnyen megjegyezhető, úgy is mondhatnánk, „felejthetetlen”. Az a célunk, hogy a rossz érzést, a bizonytalan habozást felváltsa az egyszerűség és természetesség. Ne féljünk ettől a szótól, hiszen az újság nekünk, és rólunk szól.

Mint az Egység, ez az újság is minden zsidó lapja. A lehetőségeinkhez mérten próbálunk minél több dologról írni, többféle véleménynek helyet adni. A szerkesztőknek írt leveleket mindig a figyelmünk előterében tartjuk, hiszen számunkra ez a legjobb visszajelzés arról, mennyire tetszik lapunk.

Többek között olvashatók zsidó hírek Izraelből, a világ többi részéből, itthonról. Írunk szokásokról, hetiszakaszról, filozófiáról, chaszidizmusról, a zsidó konyháról, kóserságról, receptekről. Lesznek apróhirdetések, társkeresés, kalendárium és még sok minden más.

Akinek technikai segítségre van szüksége, kérjük írjon a Chábád Lubavics címére, Borbély Gábor nevére, és pontos segítséget fogunk nyújtani, hogyan lehet INTERNET hozzáférést kapni, elérni az újságot.

Bármilyen ötletet, segítséget örömmel veszünk.

Borbély Gábor

Megjelent: Egység Magazin 7. évfolyam 27. szám – 2014. július 29.

 

Megszakítás