Mahathir Mohamed szerint még az antiszemitizmust is a zsidók találták ki. Természetesen azért hogy elhallgattassák azokat, akik kritikusak lennének velük szemben.

A politikus azt mondta egy interjúban: „Van egy faj, amelyiket nem lehet kritizálni. Ha antiszemita vagy, az majdnem úgy minősül, mintha bűnöző lennél”. „Ha valaki rosszat cselekszik, akkor lehet bármilyen nagy, nem érdekel. Lehet egy ország erős, de ha valami rosszat csinál, akkor én gyakorlom a szólásszabadságot. Ha ők kritizálnak, akkor én miért nem kritizálhatom őket?” – nyilatkozta a miniszterelnök az AP hírügynökségnek.

Mahathir Mohamed régóta hangoztatja nézeteit, 2003-ban például azt fejtegette, hogy 1,3 milliárd muzulmánt nem fog legyőzni néhány millió zsidó, 2012-ben pedig kijelentette, hogy a zsidók irányítják a világot – olvasható a jta.org összefoglalójában.

Mahathir Mohamed egyszer azt is mondta, hogy nem zavarja, ha antiszemitának bélyegzik, hiszen mi más lehetne, amikor a „zsidók, akik olyan gyakran emlegetik a holokauszt idején elszenvedett szörnyűségeket, ugyanazt a náci kegyetlenséget mutatják az ellenségeikkel szemben”. A 92 éves politikus, aki összességében évtizedekig irányította Malajziát, azt is mondta a mostani interjúban: nem különösebben érdekli, hogy halála után miként emlékeznek rá és az örökségére.

zsido.com

Kép: jta.org

Megszakítás