Az izraeli miniszterelnök látogatása utolsó napján fogadta a zsidó vezetőket

Az EMIH és az országosan hozzá tartozó vallási és civil zsidó szervezetek közleményben köszönték meg Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök magyarországi látogatását, mellyel „kifejezte a magyar zsidóságnak, hogy a múlt fájdalmait nem felejtve, de a jövőbe nézve részese lehet a magyarországi zsidó reneszánsznak.” – áll a közleményben. – „Az a tény, hogy Izrael miniszterelnöke, aki egyben a világ egyik legfajsúlyosabb állami vezetője és politikusa ilyen meleg fogadtatásban ré­szesült, és a kritikai hangok ellenére képviselte Izrael és a zsidó nép értékrendjét és érdekeit, mindenképp fontos pozitív történelmi esemény mind a magyarság, mind Izrael életében”.

A háromnapos látogatás sűrű programjának záróakkord­ja­ként az izraeli miniszterelnök magánbeszélgetésen fogadta a zsidó közösség vezetőit. A megbeszélésen Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija megköszönte neki a látogatást, egyben emlékeztette a lubavicsi Reb­be szavaira – amelyeket maga Ne­tanjahu idézett fel négy évvel ezelőtt az ENSZ közgyűlésen tartott beszédében – „egy sötét házba mész (ENSZ), ahol sok ellensége van Izraelnek, de tudd, hogy ha egy gyertyát meggyújtasz, akkor egy kis fény is elűzi a sötétséget.” Köves rabbi kifejezte, hogy megítélése szerint Netanjahu budapesti látogatása egy ilyen gyertyagyújtás volt. Ennek a fénygyújtásnak és a magyar zsidó reneszánsznak a jegyében Köves rabbi a két hete kiadott Talmud kötetet ajándékozta a miniszterelnöknek. Netanjahu megköszönte az ajándékot és érdeklődött a kiadás körülményeiről.

A szűk körű megbeszélésen Köves Slomó rabbi egy fontos gyakorlati témát is felvetett, „amely nagyon sok Izraelbe alijázni kívánó zsidó lehetőségeit korlátozza.” Mint mondta, az izraeli visszatérési törvény korlátozása miatt azok a magyar zsi­dók, akiknek a nagyszülei, déd­szülei a ‘20-as, ‘30-as években az akkori zsidótörvények miatt kikeresztelkedtek, elveszítik az alijához való jogukat. Ez a kitétel akaratlanul is elveszi sok tízezer magyar zsidótól a lehetőséget, hogy Izraelben állampolgársághoz jusson. „A törvény figyelmen kívül hagyja – mondta Köves rabbi –, hogy Magyarországon szinte egyedüliként az akkori Európában már a 20-as évektől életbe léptek zsidótörvények.” Köves rabbi elmondta, hogy ebben az ügyben már több Kneszet képviselőhöz, az Izraeli Főrabbinátushoz és a Szochnuthoz is fordultak már, de mindeddig nem jártak sikerrel. Netanjahu meglepetten értesült erről a problémáról, és arra kérte jelenlévő főtanácsadóit, hogy „nézzenek utána az ügynek a lehetséges megoldás érdekében”.