Az állandósult terrorfenyegetettség és különösen a „magányos farkas” típusú elkövetők miatt a nyugat-európai országok Izraelben kifejlesztett terrormegelőző technológiákat kívánnak beszerezni – nyilatkozta az Európai Unió egyik magas rangú biztonsági tisztségviselője.

Az európai titkosszolgálatok legfőbb problémája az, hogy olyan elkövetőkkel állnak szemben, akik nincsenek szoros kapcsolatban a megfigyelt terrorszervezetekkel, így nehéz előzetes információhoz jutni a tervezett merényletekről.

„Hogyan találhatunk rá valakire, aki nem tart fenn kapcsolatot semmilyen szervezettel, és magától válik a radikális eszmék követőjévé? Nem tudom. Ez a kihívás” – mondta Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorellenes koordinátora egy tel-avivi titkosszolgálati konferencián. „Az internetes cégeket arra kértük, hogy figyeljék a weboldalaikra feltöltött tartalmakat, hátha terrorizmus-gyanús anyagokra bukkannak.” Ez azonban – az információ hatalmas mennyisége miatt – nem hatékony rendszer. „Mindenképpen szükség van emberi közreműködésre is, nem lehet a gépekre bízni mindent. Ezzel együtt reményeink szerint hamarosan sokkal több automatikus eszközzel szűrhetjük a szociális médiát. Izrael élen jár az internetes fejlesztések terén, én is éppen ezért vagyok itt” – tette hozzá de Kerchove.

2015 októbere óta olyannyira gyakorivá váltak Izraelben az önállóan elkövetett terrorakciók, hogy vannak, akik a „magányos farkasok intifádájának” nevezik az elmúlt időszakot. E merényletek elkövetői jellemzően egyedül, egyszerű kézifegyverrel támadó, terrorszervezetekkel kapcsolatban nem álló egyének, többségük fiatal. Megelőzésként a titkosszolgálatok a hagyományos adatgyűjtés helyett a közösségi weboldalakon – mint a Facebook vagy a Twitter – zajló kommunikációra összpontosítanak.

ShowImage (8)

Az izraeli szakemberek nem tárták fel teljes mértékben technológiájuk képességeit, de annyi bizonyos, hogy az általuk alkalmazott figyelőprogramok riasztást adnak minden, gyanúsnak tűnő közlésről, és ezeket azután egyesével vizsgálják meg.

„Tízből kilenc esetben a terrorista kapcsolatba lép másokkal, hogy inspirációt, vagy segítséget kapjon tőlük, tehát a metaadatoknak továbbra is jelentősége van” – magyarázta Chájim Tomer biztonsági szakértő, aki korábban a Moszad ügynökeként dolgozott.

„A mi eszközeink értelmezik az alacsony veszélyességűnek tűnő bejegyzéseket, melyeket kivizsgálunk, és felismeri az azonnali veszélyt jelentő üzeneteket is, melyek gyors cselekvést követelnek” – tette hozzá Tomer.

De Kerchove elmondta a konferencia résztvevőinek, hogy az európai szabályozások rendkívüli mértékben korlátozzák a személyes adatokhoz való hivatalos hozzáférést, ami megnehezíti az altívabb adatgyűjtést és a gyanússá vált személyek rendőrségi megfigyelését.

Bár a feszült biztonsági helyzetre való tekintettel az izraeli törvények sokkal nagyobb mozgásteret biztosítanak a titkosszolgálatoknak, Jiszráel Katz titkosszolgálatokért felelős miniszter szerint elsősorban az internetes cégeket kell együttműködésre bírni az állami beavatkozás helyett. A miniszter példaként hozta fel a Whatsapp alkalmazást, mely olyan titkosított platformmal dolgozik, ami nem teszi lehetővé, hogy a felhasználók beszélgetéseit figyelemmel kövessék.

„Nem szándékunk blokkolni ezen alkalmazásokat. Egy olyan – lehetőleg az Egyesült Államok vezetésével működő – világszervezetre lenne szükség, mely egységes biztonsági eljárásokat határozna meg” – jelentette ki Katz.

img715970

Az internetes megfigyelés és adatgyűjtés mellett Izrael egyéb eszközöket is alkalmaz az erőszak megfékezésére. A jelek szerint sikerrel, mivel az elmúlt hónapokban jelentős mértékben csökkent a merényletek száma. Egy, neve elhallgatását kérő, magas rangú katonatiszt és egy biztonsági szakember öt pontban foglalta össze a legfontosabb lépéseket:

  1. Tartsuk távol a terrorszervezeteket

Az izraeli hadsereg a legutóbbi, 2000-es intifáda óta felszámolta a terrorszervezetek hálózatát. Bár a szervezetek léteznek, és rendszeresen próbálnak merényleteket végrehajtani, az izraeli biztonsági erők képesek felügyelni őket, és megakadályozni a támadások túlnyomó többségét.

  1. Jósoljuk meg a megjósolhatatlant

Honnan tudhatjuk, hogy egy arab fiatal mikor kap fel egy kést a konyhából, és indul neki zsidókat gyilkolni? „A Hámász vagy az Iszlám Dzsihád kötelékébe tartozó terroristákkal szemben ezek a fiatalok egy héttel az akció előtt még nem tudják, hogy ők terroristák”- mondta el a katonatiszt. A korábbi támadók és támadások tapasztalatait felhasználva alakították ki azt a rendszert, mely a beletáplált információk alapján riasztásokat ad ki, ha valószínűleg támadás várható. A szükséges hírekhez a közösségi médiából, emberi és egyéb forrásokból jutnak hozzá. „Megnézzük, mit tett az a bizonyos ember a legutóbbi időszakban. Ha például nagy mennyiségű uszításnak van kitéve, és rögtön ezután kocsit bérel, különösen, ha nem regisztrált gépkocsit, az kérdéseket vet fel.”

A riasztásra adott válasz sokféle lehet: elképzelhető, hogy csak megfigyelik az illetőt, esetleg letartóztatják, a családon keresztül avatkoznak közbe, de az is megtörténhet, hogy katonai erőkkel szállnak ki a várható helyszínre.

„A merényletek száma azért csökken, mert a legtöbb merénylet sikertelen” – mondta a Nemzeti Biztonsági Tanulmányok Intézetének egy elemzője. „Csak meghatározott számú frusztrált fiatal áll rendelkezésre, akik akár az életüket is feláldozzák, akkor is, ha nem érnek el vele semmit. Természetes tehát, hogy idővel csökken a támadások száma.”

  1. Kapd el az uszítót

Uszítani személyesen, a hagyományos és a közösségi médiában is lehet. Nagy szerepe van ebben például a Hámász által gyártott mémeknek. A propaganda elterjedésének megakadályozásával nagymértékben csökken a merényletek száma.

  1. Ne legyen könnyen elérhető a fegyver

Az utóbbi időben Izrael több tucat fegyverkészítő üzemre csapott le a Palesztin Autonómia területén. A biztonság szakértők szerint a fegyverhez való hozzájutás megnehezítésével (kevesebb helyen és drágábban elérhető fegyver) csökken a merényletek száma. Jelenleg valószínűleg több száz helyen készítenek illegális fegyvereket a Palesztin Autonómia területén.

  1. Korlátozzuk a környezetre gyakorolt negatív hatásokat

A fokozott jelenlét mellett az izraeli hadsereg igyekszik korlátozni a civil lakosságot érintő büntetéseket. Limitálják például a kollektív büntetés alkalmazását (kijárási tilalom, munkaengedélyek visszavonása, stb.), ehelyett a merénylőre, illetve annak közvetlen támogató környezetére koncentrálnak (pl. nem adják ki a támadó holttestét). Amikor lerombolják egy-egy merénylő otthonát, nagyon odafigyelnek arra, hogy a hozzá kapcsolódó épületek ne sérüljenek.

„Bár nem lesznek Izrael-barátok, de egyre többen megértik, hogy semmit nem érnek el a helyzet eszkalálódásával. Saját gazdasági helyzetüket rontják, életkörülményeik nem javulnak, és nemzeti szinten sem jutnak a merényletek által sehova”- mondta az anonimitását megőrző tiszt.

Forrás: JPost és Arutz7

Megszakítás