Debrecen mellett tartotta éves konferenciáját a Szeret-Vizsnyici haszid irányzat. A találkozó első előadójának Köves Slomó rabbit kérték fel, aki megismertette a résztvevőkkel a hazai zsidóság életét és az EMIH fejlődését. A beszélgetések során többször is elhangzott, hogy az izraeli központú haszid csoport tagjai nagyra értékelik a közösség fejlődését és külön kiemelték, hogy nagy öröm, hogy a kormány megállapodást kötött az EMIH-hel, mert, mint mondták, így a vallásos zsidóságnak nem kell másokhoz fordulnia, hogy képviseltethesse magát. A konferencia résztvevői ellátogattak Mádra is, ahol a helyi zsinagógában imádkoztak, majd meglátogatták a gyönyörűen felújított rabbiházat is. Ellátogattak a temetőbe is, ahol nemrégiben újult meg a mádi csodarabbinak, a Kol Árjének a sírja. 

Megszakítás