Az év egyik legkésőbb kezdődő és így értelemszerűen szombat este a legkésőbb véget érő szombatját köszöntöttük a múlt héten. Nem ritka, hogy – mint idén is – ez egybeesik a támuz hó 10-i böjttel, amivel megkezdődik az a három hetes gyászidőszak, amit a jeruzsálemi Szentély elpusztulásának emlékére vezettek be bölcseink. Így aztán a böjt is igen korán kezdődött: hajnali négy előtt kellett kelnie annak, aki még enni-inni akart felkészülésként.

A Mádi Zsidó Napok résztve­vőinek egészen különleges helyszínen nyílt lehetősége, hogy a böjt előtt egyenek. De ne szalad­junk ennyire előre, kezdjük az idén harmadszorra megrende­zett kulturális program első napján, pénteken! Összesen mint­egy 100 résztvevő regisztrált a programra, így Mád összes szálláshelyét igénybe vették a rendezők. „A rendezvény nyitott a zsidók és nem zsidók számára is.” – tudtuk meg Frank Ma­rianntól a Csodarabbik útja köz­pont vezetőjétől – „Ehhez iga­zítjuk a programokat, ami azt je­lenti, hogy a szombati szertartások, a valláshoz kötődő programok mellé színes kulturális élményt is nyújtunk.”

A különleges hangulatú rab­biházban kézműves foglalkozással és Fűszeres Eszter humusz-be­­mutatójával indult a rendezvény, majd Köves Slomó rabbi és fe­lesége, Dvora saját esküvői videójukkal aláfestett előadást tartottak a zsidó házasságkötésről. Szombaton az ima és kidus mellett „Sichemannok, Grossmanok, Zimmermanok” cím­mel falusétán vehettek részt az érdeklődök, megismerkedve Mád egykori zsidóinak házaival, valamint Köves Slomó rabbi, Köves Dvora, Szilánk Zsuzsa és Megyeri Jonatán előadásait hallgathatták meg különböző témákban.

A hétvége központi szereplő­je volt Winkler Mordecháj rabbi,

Mád Levusé Mordecháj néven is ismert csodarabbija, mivel ezen a héten volt a halálozási évfordulója. Róla a miskolci Fuchs Yehoshua rabbi előadásában hall­hattak a résztvevők érdekességeket.

A szombat kimenetele után a Nigun zenekar koncertezett és ezzel el is jutunk a programot lezáró bodrogkeresztúri túrához, melyen a böjt előtti étkezésen túl a helyi csodarabbik sírjához is ellátogattak a Bu­dapestről, Nyír­egyházáról és Mis­kolcról ér­kezett résztvevők.  A leghosszabb sábesz is véget ér egyszer: a böjtre való tekintettel idén ezzel a programmal zárultak a Má­di Zsidó Napok.

Fotók