Szukot egyik legfontosabb előírása – az ünnepi sátorban való tartózkodás mellett – az ünnepi csokor megáldása.

„És vegyetek magatokhoz az első napon díszfának gyümölcsét, pálmaágakat és sűrű lombú fának és fűzfának a gallyát, és vigadjatok az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt hét napon át” (3Mózes 23:40) – így rendelkezik a Tóra.

Az előírás alapvetően csak szukot első napjára vonatkozik, azonban a rabbik úgy döntöttek, hogy az ünnep további napjain is megáldjuk a négy növényből álló csokrot. Bevezettek azonban egy másik szabályt is: szombaton nem használjuk a csokrot, még akkor sem, ha szukot első napja esik szombatra – ahogy idén is. Ennek oka bölcseink aggodalma, hogy valaki esetleg közterületen vinné magával a csokrát, ami pedig a szombaton tiltott cselekedetek közé tartozik. Ugyanebből a megfontolásból rendelkeztek úgy, hogy ha ros hásáná szombatra esik, akkor aznap elmarad a sófárfújás. E témával ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesebben.

1943-ban, ahogy idén is, szukot első napja szombatra esett. A sokat szenvedett kovnói gettóban senkinek sem volt ünnepi csokra. Azonban híre kelt, hogy érkezett egy zsidó Vilniusból és nála van egy csokor. Ám kiderült az is, hogy a németek elől menekülve ez az ember a szombat kimenetele után azonnal továbbáll, nem lesz tehát lehetőség áldást mondani a lulávra. A gettóban élők kétségbeestek, mert tudták, hogy talán soha többet nem lesz már lehetőségük megtartani ezt a fontos micvát. Elkeseredettségükben a város híres rabbijához, Efrájim Osrihoz fordultak és azt tudakolták, hogy a különleges helyzetre való tekintettel vajon mondhatnának-e áldást szombaton a csokorra?

A rabbi sokat töprengett a kérdésen. A tilalom oka az a félelem volt, hogy valaki egy szombati előírás megsértése árán teljesítené a Tóra parancsolatát. Ez a probléma akkor is fennáll, ha az adott települést – mint a kovnói gettót is – éruv, azaz olyan kerítés veszi körül, mely lehetővé teszi, hogy tárgyakat vigyünk magánterületről közterületre, hiszen az is előfordulhat, hogy valaki átlépi az éruv határát a csokorral a kezében.

 Osri rabbi úgy vélte, hogy ez a kovnói gettó esetében nem fordulhat elő, mert a nácik és litván szövetségeseik hermetikusan lezárták azt, tehát senki sem lépheti át a gettó éruvját. A gettó körül elektromos kerítést húztak fel és nagyszámú katona őrködött a bejáratok előtt.

Ezzel együtt Osri rabbi nem döntött úgy, hogy engedélyezi a szombati lulávhasználatot, ám meg sem tiltotta azt. „Nem akartam dönteni ez ügyben. Nem engedélyeztem, de nem is tiltottam meg. Így tehát, aki önmaga úgy határozott, hogy megáldja szombaton a lulávot, nem érezte azt, hogy áthágott egy tilalmat” – írta a rabbi és hozzátette, hogy végül sokan megáldották a csokrot és még a „sehechejánu” áldást is elmondták.

A rabbi idézte egy másik bölcs, a nem sokkal később életét vesztő Feivel Zissmann rabbi szavait is, aki a következő mondta: „Én kérdés nélkül megteszem ezt a micvát, még akkor is, ha emiatt a halálom után bűnhődni fogok. Egész életemben hatalmas összegeket áldoztam arra, hogy gyönyörű etrogom legyen az ünnepre. Tudom, hogy ha most teljesítem ezt a micvát, feltehetően a halálom előtt utoljára, akkor ezt az érdemeim közé fogják sorolni az égi ítélőszék előtt”.

Egy másik kovnói bölcs, Ávráhám Dovber Kahana-Sapira rabbi szukot előtt nem volt abban az állapotban, hogy döntést hozzon, ám később jobbra fordult az állapota, és így felelt Osri rabbinak, aki a véleményét tudakolta a kérdésről: „Bölcseink nem egy olyan helyzetre vonatkozóan hozták meg döntésüket, melyben az emberek börtönbe vannak zsúfolva és állandó életveszéllyel néznek szembe”. Utólag tehát ő is a tilalom felfüggesztése mellett foglalt állást.

Bár ebben az évben, a járvány és a korlátozások árnyékában sokkal nehezebb lesz a szukotkor előírt örömteli ünneplésnek eleget tenni, merítsünk erőt abból a tudatból, hogy szabadon, emelt fővel gyakorolhatjuk a micvákat. Chág száméách – boldog ünnepet!

zsido.com

Forrás: Mizrachi