1927. június 28-án a JTA zsidó hírügynökség arról adott hírt, hogy „a népszerű lubavicsi rebbét, Schneersont, egy haszid rabbit letartóztattak azzal a váddal, hogy pénzt gyűjtött a jesivájának. A lubavicsi rebbe jesivája nagy tekintélynek örvend a zsidó világban, lévén, hogy ez az egyik leghíresebb jesiva.” – így szerzett tudomást a világ arról, hogy Joszef Jichák Schneersont, a Rebbe Rájácként is ismert hatodik lubavicsi rebbét letartóztatták, megkínozták és halálra ítélték.


Július 1-jén leningrádi forrásokra hivatkozva egy rövid hírben számolt be a JTA a Rebbe Rájác szabadon bocsátásáról, ami után a rebbét „az OGPU, a szovjet kormány politikai rendőrségének felügyelete alá helyezték.” A későbbi híradásokból kiderül, hogy a rebbe bebörtönzése hatalmas nemzetközi visszhangot váltott ki és moszkvai, leningrádi, kijevi valamint minszki zsidó közösségek biztosították a szovjet hatóságokat a rabbi „teljes lojalitásáról”.

1927 szeptemberében a JTA beszámolt róla, hogy Schneerson rabbi szabadulása után elhagyhatta a Szovjetuniót. Mint írják, a rebbének korábban nem volt semmilyen összetűzése a szovjet hatalommal és számos spekuláció övezte az esetet. A JTA moszkvai forrásokra hivatkozva egy októberre tervezett zsidó konferencia körüli polémiával hozta összefüggésbe a letartóztatást.

A Szovjetunió történelmében ez lett volna az első ilyen gyűlés, melynek az egyik feltétele – hallgatólagosan – a vallásos zsidóság korlátok közé szorítása volt. A Rebbe Rájác, és más rabbik tiltakoztak a konferencia ellen, mivel úgy látták, az nem tudna hatékony érdekképviseleti szervet kiállítani. A korabeli források szerint ellenfelei árulással akarták a rebbét eltávolítani az útból – ennek lett következménye a letartóztatás.

Legközelebb 1928. március 29-én került a lapokba a rebbe ügye, amikor megérkezett az Egyesült Államokba és érzékletesen beszámolt a sajtónak a szovjet zsidóság szenvedéseiről: „Kíméletlen kampányt folytattak a vallásos érzület minden megnyilvánulása ellen. … De az orosz zsidók képesek szembeszállni az üldöztetéssel.”

Megszakítás