Nagy-Britannia zsidó közösségeinek vezető testülete a mérsékelt muszlimokkal való szolidaritásra szólított fel a szerdai londoni terrortámadás után. A merényletben egy rendőr, két járókelő és az elkövető vesztette életét, további negyvenen megsérültek.

„Tudjuk, hogy ezekben az időkben muszlim szomszédjaink és barátaink, akik elítélik az iszlamista ideológiát, nyugtalanok. Üzenetünk egyértelmű: társadalmunknak egységet kell mutatnia, nem szabad engedni, hogy a szélsőségesek egymás ellen fordítsanak és megosszanak minket. A gyűlöletre nincs mentség. Szilárdan állunk a muszlimok mellett, akik nagy többsége elutasítja a dzsihádot.” – jelentette ki Jonathan Arkush, a testület elnöke.

„Együtt képesek és kötelesek vagyunk egy nyertes csapat felállítására, mely felveszi a harcot a szélsőségesekkel, és győzelmet arat felettük. Ki kell állnunk a liberális, demokratikus és befogadó társadalom mellett. Az elkövetkező hetekben megsokszorozzuk az erre irányuló erőfeszítéseinket. Folytatom a muszlim közösségek meglátogatását szerte az országban, hogy hidakat építsünk és erősítsük közös, brit értékrendünket.” – tette hozzá. Arkush ezután imát ajánlott az elhunytak emlékére, külön megemlékezve Keith Palmerről, a meggyilkolt rendőrről. „Palmer egy hős, aki a legnagyobb áldozatot hozta meg demokráciánk védelmében.” – mondta.

Ephraim Mirvis, az Egyesült Királyság főrabbija kijelentette: „A merénylet, mely demokráciánk szívében, a Westminsterben sújtott le, csak egyet ért el: még nagyobb összefogást az erőszak és a terrorizmus ellen. A zsidó közösségek az áldozatokért, családjaikért és a mindannyiunkat önzetlenül védelmező biztonsági szervek tagjaiért imádkoznak.”

Epraim Mirvis, brit főrabbi

A zsidó közösségek vezetői felszólították tagjaikat, hogy fokozott elővigyázatosságot gyakoroljanak az elkövetkező időben. A zsidó közösségek biztonságát felügyelő Jewish Community Trust szerint nem áll fent azonnali támadás veszélye, de azt kérte, hogy „a zsidók legyenek nyugodtak és éberek, és alkalmazkodjanak a biztonsági előírásokhoz”. A merénylet óta a londoni zsidó negyedekben a rendőrség a megszokottnál nagyobb létszámban van jelen.

A belgiumi zsidó közösség vezetője, Yohan Benizri a szolidaritásáról biztosította a briteket. „Terrorizmustól sújtott közösségként minden segítséget felajánlunk. Megosztjuk a biztonsággal, a védelemmel és a fenyegetettséggel való együttéléssel kapcsolatban szerzett tapasztalatainkat. Mutassuk meg, hogy senki sem változtathatja meg az életmódunkat! Együtt kell harcolnunk a terrorizmus ellen, kitartással, intelligenciával és erővel.”

A londoni terrorista semlegesítése

Charlotte Knobloch, a müncheni zsidó hitközség elnöke elmondta: „Az iszlamista hitszónokok nyíltan szólítnak fel az európai támadásokra, mobilizálják a terroristákat és a szabad életforma ellen uszítanak. Az általuk fellázított fanatikusok minden eszközzel arra törekszenek, hogy a lehető legnagyobb számú áldozattal végezzenek, lehetőleg szimbolikus helyszíneken. Az emberi méltóság teljes megvetése és a barbárságuk éles ellentétben áll a demokrácia értékeivel és a nyugati civilizációval.”

Az Európai Zsidó Konferencia (EJC) is elítélte a támadást. Moshe Kantor, a szervezet elnöke elmondta: „A támadást a demokrácia szívében követték el, éppen annak a brüsszeli merényletnek az évfordulóján, melyben 32 ember vesztette életét. A szélsőségesek még mindig motiváltak, és képesek tömeggyilkosságok elkövetésére Európában.” Kantor felszólította az európai biztonsági szerveket, hogy tegyék hatékonyabbá az információk megosztását, és vezessenek be szigorúbb ellenőrzést, hogy „felvehessék a harcot mindazokkal, aki ideológiája Európában és szerte a világon az efféle terrortámadásokra ösztönöz”.

Juvál Steinitz, Izrael infrastruktúráért felelős minisztere szintén a radikális mozgalmak elleni erőteljesebb fellépésre ösztönözött. „Már az ISIS megjelenése előtt is történtek hasonló merényletek az Egyesült Államokban, Európában és Londonban is. Sajnos nagyon hosszú időbe telik majd, amíg az iszlám terrorizmus felett győzelmet aratunk. A terrorizmus ellen kell küzdenünk, és ennek nem szakad vége azután sem, hogy az ISIS megsemmisült.”

Megnövelt rendőri jelenlét a zsidó negyedekben

A főleg chábád rabbikat tömörítő Európai Rabbik Tanácsa (RCE) nevében Menachem Margolin rabbi hívta fel a figyelmet arra, hogy az Európa-szerte egyre népszerűbbé váló, populista, szélsőjobboldali pártok a hatalom megszerzése érdekében a javukra fordíthatják a terrorcselekményeket. Éppen ezért az európai kormányok egyik feladata, hogy megakadályozzák az efféle erők térnyerését, melyek szintén nagy veszélyt jelentenek az európai társadalmakra.

Forrás: JPost

Megszakítás