Meglett az eredménye a többszöri felhívásnak, az Európai Unió támogatásával megmenekülhet egy zsinagóga romja Moldovában.

Az EU-n kívüli bizalomépítést célzó program 10 kijelölt helyet támogat a lehetséges 16-ból a Dnyeszter folyó két partján (az egyik oldalon egy szakadár állam van, amit gyakorlatilag csak Oroszország ismer el). A programba ajánlott helyekről szavazni lehetett, ezen a listán szerepel a Rascov város egykori nagy zsinagógája. A zsido.com is többször beszámolt a programról és a szavazásról, meg is lett az eredménye.

Nemrég hivatalosan is bejelentették, hogy a zsinagóga bekerült a támogatandó projekt közé – írja a jewish-heritage-europe.eu. A maximális támogatási összeg 40 ezer euró. 16 helyszín volt versenyben, összesen 37 ezer szavazat érkezett, a zsinagóga ebből több mint 9 ezret kapott, ami a legtöbb, ami egy projektre érkezett. A végső döntést az EU illetékesei hozták meg, 50-50 százalékban vették figyelembe a szavazás eredményét és a szakmai zsűrit.

A szakportál felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy a részletek még nem ismertek, nem tudni mire lesz elég a 40 ezer euró, de reménykednek, hogy legalább a meglévő állapot konzerválására. A rascovi zsinagógának gyakorlatilag csak a falai állnak. Barokk stílusban épült valószínűleg a XVIII. század közepén, most a térség legimpozánsabb zsinagóga romja. A falak megmaradt magassága 8 méter körül van, az 1930-as években a szovjet hatóságok rombolták le a tetőzetet és a belső részeket.

zsido.com

Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

Megszakítás