Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija arra kérte Netanjahut, hogy a jövőben is minél szorosabb együttműködést építsen ki Magyarországgal. Ehhez felajánlotta személyes segítségét is.

Levelében Köves Slomó kiemelte, hogy a magyarországi zsidó közösség számára nagy téttel bír, hogy milyen irányt mutat Jeruzsálem a jövőben.

Azt kívánom Önnek, hogy áldott emlékű mesterünk, a Lubavicsi Rebbe áldása kísérje a következő években, kormányfői tevékenysége által pedig minél több fényt árasszon Izrael „gyertyája”, amely fényt áraszt a legnagyobb sötétségben is – fogalmazott a rabbi.

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

 

 

Megszakítás