Heti izraeli hírösszefoglaló.

Az énekesnő, aki az észak-izraeli Lehávot Hábásán kibucban lépett volna fel egy fesztiválon, megtört a BDS-mozgalom nyomása alatt. Nemrég még azt nyilatkozta, hogy nem ért egyet a bojkott-felhívásokkal, mert „a zene univerzális, arra kell használni, hogy összehozzon minket”, illetve a koncertjével nem az izraeli kormányt vagy annak politikáját támogatja, hanem kizárólag a rajongóit tiszteli meg vele. Ez már a második alkalom, hogy az amerikai énekesnő törli izraeli fellépését. Négy évvel ezelőtt a Cuk Éjtán (Erős Szirt) elnevezésű gázai hadjárat miatt maradt távol. Az erősen Izrael-ellenes és olykor antiszemita megnyilvánulásairól híres Roger Waters, a Pink Floyd egykori frontembere és a BDS-mozgalom egyik arca dicsérő szavakkal illette Del Reyt, amiért „nem árulta el az emberi jogokért küzdők ügyét”.

A Meteor fesztivál szervezői elmondták, hogy az énekesnő példáját ugyan követte néhány, kisebb rajongói táborral rendelkező fellépő, de így is 130 nemzetközi előadó produkcióját lehet megtekinteni. „A mi fesztiválunk tejes mértékben független és politikamentes. Mindent magunk építettünk fel, és nem kértünk támogatást semmilyen kormányzati vagy politikai szervtől. Mindig is a békét, az együttélést és az egyenlőséget támogattuk, és az egyetlen célunk az, hogy a zenét és művészetet kedvelő emberek együtt lehessenek” – mondta Erán Árieli, a Meteor fesztivál főszervezője.

Izraelbe érkezett a Fülöp-szigetek rendkívül vitatott megítélésű elnöke, Rodrigo Duterte

Személyében először érkezett fülöp-szigeteki elnök a zsidó államba, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele óta, amelyre 1958-ban került sor. A beszédeiben erőszakos és obszcén nyelvezetet használó politikus hadjáratot hirdetett a drogkereskedők ellen, melynek – a hírek szerint – rengeteg ártatlan áldozata is van. 2016-ban Duterte a zsidó közösségeket is megsértette, amikor saját, kábítószer-ellenes háborúját Hitler zsidóellenes fellépéséhez hasonlította. Később elnézést kért szavaiért.

Mivel Duterte érkezésének híre felháborodást váltott ki Izraelben, a Külügyminisztérium magyarázkodó állásfoglalást adott ki, melyben a két nép közötti barátság, illetve gazdasági kapcsolatok erősítésének fontosságára hívták fel a figyelmet. A Fülöp-szigetek többször tartózkodott az ENSZ-ben, amikor Izraelt elítélő nyilatkozatot fogadtak el, és nagy az érdeklődés az izraeli technológiák és termékek iránt, illetve komoly lehetőséget látnak a turizmus fejlesztésében.

Az elnöki látogatás több kerek évfordulóról emlékezik meg: 80 éve találtak menedékre a Fülöp-szigeteken az Európából menekülő zsidók, 70 éve támogatta a Fülöp-szigetek Izrael megalapítását az ENSZ-ben, a dél-ázsiai régióból egyedüliként, és 60 éve létesült diplomáciai kapcsolat a két ország között.

A Németországból és Ausztriából Manilába menekülő zsidók megmentésére emlékezve Rison Lecionban emlékművet avatnak fel, két túlélő jelenlétében. Duterte a tervek szerint a Jád Vásem múzeumot is megtekinti.

A látogatás alatt nyitják meg az első Manila-Tel Aviv repülőjáratot, mely feltehetőleg használhatja majd a szaúdi légteret. A Fülöp-szigetek lakosságának jelentős része gyakorló keresztény, így számos zarándok érkezésére lehet számítani. Tervben van az Izraelben élő, mintegy 28 000 fülöp-szigeteki vendégmunkás státuszának rendezése, ők elsősorban idősgondozási és mezőgazdasági feladatokat látnak el. Netánjáhu miniszterelnök természetesen felveti majd a fülöp-szigeteki nagykövetség Jeruzsálembe való költöztetését, melyre már több alkalommal tettek utalást.

Tanévnyitó

Vasárnap kezdetét vette a tanítás az izraeli állami iskolák legtöbbjében. Bizonyos vallásos iskolákban, illetve az haredi intézményekben már 2-3 hete folyik az oktatás. Vasárnap 2,31 millió iskolás ült be a padba és 194 000 pedagógus kezdte meg a munkát. 167 000 gyermek lépett az első osztályba, a 12. évfolyamot pedig 131 000 tanuló kezdte el. Az oktatási minisztérium közlése szerint az új tanév mottója az „egység és egyediség lesz”, mely azt a szándékot fejezi ki, hogy a különböző, egymástól jelentősen eltérő kultúrájú és világnézetű társadalmi csoportok számára egyaránt fontos legyen a saját identitásuk megőrzése és az ország egységének erősítése is.  „Az állami oktatási rendszer minden izraeli tanuló otthona: zsidók, arabok, drúzok, cserkeszek, vallásosak, világiak, harediek – mind az én gyermekeim” – mondta Náftáli Benet oktatási miniszter.

 

Behozatali tilalom

A kormány megtiltotta a szukot ünnepén használt csokor növényeinek behozatalát a turisták számára. A sátoros ünnep alatt a zsidók egy etrogból (különleges citrusgyümölcs), pálmaágból, mirtuszokból és fűzfaágakból készített csokorral imádkoznak. A mezőgazdasági minisztérium attól tart, hogy a külföldről behozott növényekkel betegségek is érkeznének az országba. Izrael az egyetlen ország, mely datolyapálmát, etrogot és mirtuszt is termeszt. A rendelkezés szerint a tiltást megszegők súlyos pénzbüntetésre számíthatnak. Az etrog estében azonban könnyítést vezettek be. Egy darab gyümölcs behozható, de meg kell vizsgáltatni a Mezőgazdasági Minisztérium Ben-Gurion repülőtéren található kirendeltségén. A minisztérium fontosnak találta kihangsúlyozni, hogy a rendelkezés célja nem a belső piac védelme, hanem a betegségek behurcolásának megakadályozása, és minden, erre igényt tartó beutazónak ingyen biztosítanak ünnepi csokrot a repülőtéren.

A múlt héten egy Spanyolországból érkező nő bőröndjében 40 db, összesen 1000 dollárt érő etrogot találtak a hatóságok.

zsido.com

Megszakítás