Idén új programmal készülhettek Peszách ünnepére az érdeklődők Óbudán. A három alkalmas előadássorozat első állomásán Oberlander Báruch rabbi beszélt a Hágádáról. A résztvevők megismerkedtek a széder est forgatókönyvét és az Egyiptomi kivonulás történetét tartalmazó Hágádával. Oberlander rabbi saját gyűjteményén mutatta be a könyv különböző változatait, és a köztük lévő különbségeket – hiszen a Hágádá és vele a széder est szokásai koronként és régiónként is eltérhetnek. 

A második alkalom a gyakorlati tapasztalatszerzésé volt: a széder menetén kívül, az ünnep hagyományos dallamaival is megismertette a leendő szédervezetőket Köves Slomó.

A sorozat harmadik részére, a próbaszéderre még mindig lehet jelentkezni! Március 19-én 19 órától minden olyan lesz, mint peszách első estéjén, a résztvevők így élesben vehetik át az este minden mozzanatát. Így egészen biztos, hogy mindenki tudni fogja az est minden részletét.

Az előadáson való részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Ezt megteheti a  061/268-0183 telefonszámon illetve a titkarsag@zsido.com e-mail címen, vagy személyesen a Károly körút 20-ban található Keren Or központban.

Megszakítás