Idén 18. alkalommal rendezi meg a Nyugati téren a hanukai gyertyagyújtást az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. A fény ünnepe, a szabadságharcos Makkabeusokra emlékezés időszaka, akik i.e. 165-ben győzelmet arattak a szír-görög megszállók felett.

A 8 napos Hanuka negyedik estéjét december 9-én Oberlander Baruch rabbi nyitotta meg rövid köszöntőjével, melyben a Talmud alapján a jeruzsálemi szentélyben történtekről, vagyis a hanukai csoda részleteiről beszélt. Kifejtette, hogy ha a gyertyára nézünk, figyelnünk kell a történelemre, arra, hogy mit mesélnek a lobogó fények. A sötétség szerinte olyan, mint amikor valaki lehetetlen körülmények közé kerül, melyek erősebbek nála. Mit lehet ilyenkor tenni: mindenkinek a lelkében van egy olyan pont, amit nem lehet kitörölni, a legmélyebben lévő spirituális szikra, amit nem lehet eloltani. Ha nehéz helyzetekben ehhez a ponthoz visszatalálunk, képesek lehetünk kilátástalannak tűnő dolgokat is legyőzni, és megtalálni utunkat.  

Az este díszvendégei kerületi polgármesterek és alpolgármesterek voltak. Részt vett az eseményen Karácsony Gergely Szilveszter, Zugló, Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros, Hassay Zsófia, Terézváros, Bús Balázs, Óbuda, Vattamány Zsolt, Erzsébetváros és Tóth József, a XIII. kerület polgármestere, illetve Vető Marietta, Erzsébetváros és Papp László Terézváros alpolgármestere is.  

Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere kiemelte: „Megtisztelő számomra, hogy a fény csodájának ünnepén itt lehetek az ünneplőkkel. Terézváros sok szempontból rendkívül sokszínű, így számomra is nagyon fontos, hogy akár a kerületben akár azon kívül mindenki büszkeséggel megélhesse saját vallását, hitét. Idén már a 18. alkalommal ünnepelhetünk itt a téren együtt, a gyertyagyújtás után pedig a tánc közben megfogjuk egymás kezét, ami képletesen is jól jellemzi ezt az ünnepet, egymás elfogadását. Választott politikusként, polgármesterként büszkeséggel tölt el, hogy együtt állhatunk ki ma polgármester-társaimmal ezzel is demonstrálva az elfogadás, az egymás iránti megértés és nyitottság közös értékrendjét”.

A polgármesterek mellett, a tavalyi évhez hasonlóan Gera Zoltán, válogatott labdarúgó idén is részt vett az eseményen díszvendégként, és köszöntötte az ünneplőket. Rövid beszédében elmondta: „Köszönöm a meghívást, azt pedig különösen örömteli számomra, hogy sorozatban a második évben állhatok itt Önök előtt, és köszönthetek mindenkit a fény ünnepén. Fontosnak tartom, hogy a maga területén mindenki arra törekedjen, hogy egy kiolthatatlanul lobogó, égő gyertya legyen, és ezáltal egyre komolyabb és komolyabb eredményeket, sikereket tudjon elérni.”

A gyertyák ünnepélyes meggyújtása utáni ünnepségen Raskin Mose, izraeli előadóművész zenélt.

Megszakítás