Egy palesztin hírforrás szerint a Hamasz hatástalanította a Moszad „úszó ügynökét”.

A palesztin Al-Quds hírforrás nemrégiben arról számolt be, hogy a Hamasz tengerészeti egységei izraeli „kémfelszereléssel” ellátott delfint hatástalanítottak – írta a Ynetnews. A kémkedéssel vádolt állatot állítólag néhány héttel ezelőtt sikerült elfogni a Földközi-tenger Gázához közeli partján, miután észre vették „gyanús mozgását”.

A híradás szerint palesztin kommandósok által partra vont, „kamerákkal és emberi élet kioltására is alkalmas fegyverekkel felszerelt” delfin feladata az volt, hogy felvételeket készítsen a Hamasz elitegységeinek kiképzéséről Izrael számára.

A vízi emlősről szóló eset nem az egyetlen, amikor az izraeli titkosszolgálatot állatok beszervezésével gyanúsítják: 2010-ben egy egyiptomi tisztségviselő híresztelte, hogy izraeli cápa támadt turistákra a Vörös-tengernél, a török média pedig több alkalommal is arról számolt be korábban, hogy az országban repkedő madarak között vannak olyanok, melyek Izrael számára kémkednek.

Ami a delfint illeti, egyelőre beismerő vallomásról nem kaptunk hírt. Megfigyelők szerint a későbbiekben nem kizárt a fogolycsere sem, állítólag van esély arra, hogy egy korábban lebukott palesztin hírszerző kecskével diszkréten elintézzék az ügyet.

zsido.com

 

Kép forrása: jta.org

Megszakítás