Leányklub és Zsiközi – tanulni fiatalon is kell

       Nemcsak a felnőttoktatás viszi a prímet a Károly-kőrúton. A Zsidó Tudományok Szabadegyeteméről már sokat hallhattunk-olvashattunk. Lapunk olvasói közül az évek során számosan vehettek részt az iskola különböző programjaiban. Ám sokkal kevesebb szó esett idáig a legfiatalabb iskoláskorúakról. Az ő lehetőségeikről kérdeztem Hurwitz Dvora rebecent, a Gán Menáchem óvoda népszerű óvónőjét.

      Hurwitz Dvora: Két olyan programot is indítottunk az elmúlt évben, amely a 6 és 10 év kor közöttieket célozza meg, a „Leány-klubbot” és a „Zsiközit”. Az érdeklődés mindkettőben, de különösen az előbbiben nagy volt és emiatt döntöttünk úgy, hogy a jövő évben is folytatjuk programjainkat. A Leány klubba például rendszeresen 22 fiatal leány járt el. Havonta egy-egy vasárnap délután szakítottunk időt arra, hogy megünnepeljük egymás ünnepeit. Kézimunkáztunk, süteményeket sütöttünk és megpróbáltuk elsajátíttatni a zsidó konyha egyes meghatározó elemeit. Célunk az volt, hogy igazi zsidó családias hangulatot teremtsünk, és az eseményeken megjelenőkből formálódó közösség kialakításából is szerepet vállalhassunk. A klubban a részvétel ingyenes volt. Reméljük, hogy az októberben folytatódó rendezvényeinkhez egyre többen csatlakoznak majd.

      A Zsiközi is ugyanazzal a korosztállyal foglalkozik mint a Leány-klub, csak hogy ez a fiúknak is szól. Ketten, Szilvivel együtt hetente tanítottuk a nebulókat a héber nyelv, írás és olvasás elemeire. A héber órákra hetente ugyanazon a napon és ugyanazon az időben, szerdán került sor. Bár a tandíj havonta 3 ezer forint volt, csaknem tucatnyi diák vett részt az órákon. A héber nyelv elsajátítását és a zsidósággal való foglalkozást nem lehet elég korán kezdeni. Érdemes mindkét programra jó korán jelentkezni, mert korlátozottak a férőhelyeink.

Hurwitz Dvora a program vezetője.

Megjelent: Egység Magazin 17. évfolyam 62. szám – 2014. augusztus 4.

 

Megszakítás