A magyar zsidók oly mértékben asszimilálódtak, hogy szinte minden látható zsidó jellegzetességüket elvesztették, mégis igen nagy hatást gyakoroltak a magyar kultúrára. Ez a tézise a közelmúltban megjelent “The Invisible Jewish Budapest” című könyvnek.

A könyv szerzője Mary Gluck, a történelem és a zsidó tudományok professzora az amerikai Providence-ben található Brown Egyetemen. A korábban Lukács György filozófusról is író tudós a Forward magazinnak adott interjút.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában élő zsidókat 1867-ben politikai jogokkal ruházták fel, 1895-ben pedig a zsidó vallást a többi vallással egyenlőnek fogadták el. Nem érezhették a zsidók mégis úgy, hogy a társadalom csak átmenetileg fogadta be őket? Karl Lüger, Bécs antiszemita polgármestere “Judapestnek” csúfolta a magyar fővárost, ahogyan ma is használják a “Jew York” kifejezést bizonyos körökben…

Ez egy központi kérdés. Általánosságban Magyarországon sokkal kedvezőben tekintettek a zsidók integrációjára, mint más helyeken. Egyfajta skizofrén szituáció volt ez. 1867-ben kifejezetten liberális politikai környezet alakult ki. Az 1880-as évekre ez megváltozott, és megjelent egy igen erős nacionalizmus és antiszemitizmus. A politikai és kulturális környezet meghasadt.

Mary Gluck, a könyv szerzője
Mary Gluck, a könyv szerzője
Azt állítja, hogy a magyar zsidók azért törekedtek a láthatatlanságra, mert a zsidóságra nem “különálló vallási, etnikai vagy nemzetiségi identitásként” tekintettek. Vajon ez a felfogás veszélyesnek számított-e abban az időben?

Azt gondolom, hogy a láthatatlanság egy szimbolikus dolog volt. A zsidók nagyon is láthatóak voltak, főleg Budapesten. A zsidó gondolatok, témák, viccek nagyon is jelen voltak. A zsidók mindenütt ott voltak. A zsidó jelenlét azonban kényelmetlen volt a magyar államhatalom számára, ezért hivatalosan nem foglalkoztak vele. A zsidók asszimilálódni akartak, de a mindennapokban mégis erőteljesen jelen voltak.

Ágai Adolf humorista (született: Rosenzweig, 1836-1916) egy gúnyiratában a magyar zsidókat állította pellengérre, amiért azok 1875-ben azt kérték, hogy izraelitának nevezzék őket. Vajon Ágai tisztában volt azzal, hogy a társadalmi elfogadottságra való törekvés motiválta a magyar zsidókat?

Nem csak tudatában volt ennek, hanem maga is asszimilált zsidó volt. Doktorátust szerzett és a magyar nyelv szerelmese volt. Abban hitt, hogy a zsidóknak meg kell mutatkozniuk. Nem azért, mert ellenezte az asszimilációt, hanem mert úgy gondolta, hogy az asszimilációnak ez az egészséges módja, nem pedig a zsidó identitás tagadása. Úgy vélte, hogy a humor segítségével meg lehet könnyíteni a zsidók asszimilációját, ha az emberek beszélnek erről a témáról, akár úgy is, hogy felnagyítanak bizonyos sztereotípiákat, és azzal mutatják meg a dolog valótlanságát.

Ágai Adolf
Ágai Adolf
Komlós Aladár irodalomtörténész (1892-1980) a zsidó témájú kabarék durvaságát elemezve arra jutott, hogy “a zsidó vicceket csakis olyan zsidók találhatják ki, akik a kívülálló szemszögéből tekintenek saját magukra… A zsidó történelem egyik legfájdalmasabb mozzanata az, amikor a gettó gyermeke először neveti ki önmagát”.

Úgy vélem, hogy a zsidók mindig is ambivalens érzésékkel tekintettek a zsidó viccekre. Az effajta, sztereotípiákat felnagyító humor elfogadása azt mutatja, hogy a zsidók kellő mértékben biztonságban érzik magukat abban a társadalomban, mely jogokat biztosít számukra. Vannak, akik ezt túl soknak, vulgárisnak, vagy politikailag veszélyesnek gondolják, de alapvetően ez egy nagyon egészséges dolog.

Nagyjából 500 kávéház működött 1900-ban Budapesten. Volt, ahol nem fogadták szívesen a zsidókat?

Ezek zsidó kávéházak voltak. Valóban a zsidókhoz tartozott a populáris kultúra helyszíneinek jelentős része a fővárosban, a kávéházakat és a zenés szórakozóhelyeket is beleértve. A budapesti kulturális infrastruktúra működtetésében kiemelt szerep jutott a zsidóknak. Nemcsak szívesen fogadták őket, de otthon is érezhették magukat. Az egyetlen ellentmondásos dolog a kávéházakkal kapcsolatban az volt, hogy a zsidó nőket nem látták szívesen, mert ez azt sugallta volna, hogy elhanyagolják a házimunkát.

  Komlós Aladár
Komlós Aladár
Mennyire érzi eltúlzottnak az egykori budapesti zsidó kávéházak iránti nosztalgiát? Bródy Sándor (1863-1924), magyar zsidó író az állította, hogy “a légkör a legtisztább hegyi levegőhöz volt hasonlatos”. Ezzel szemben a szintén zsidó Kóbor Tamás (1867-1942) azt írta: “Füst tölti meg a [kávéházi] levegőt”. Melyik állítás felel meg a valóságnak?

Füstös helyek voltak, de Bródy azt akarta kifejezni, hogy ez volt az ideális helyszín a kreatív munkára, nem pedig egy nemesi szalon. Bródy egy alternatívát kínált a romantikusok által pezsdítőnek tartott vidéki élettel szemben. Szerinte a kávéházi légkör volt pezsdítő.

A budapesti zsidó Írókkal foglalkozó tanulmányok leírják, hogy a kávéházak gyakran a művészeti életben zajló intrikák helyszínei voltak. Ezzel szemben olyan zsidó tudósok és matematikusok, mint Neumann János, kávéházakban találkoztak kollégáikkal, és ott cseréltek eszmét. Lehet, hogy a budapesti kávéházakban zajló művészi és irodalmi élet emléke elhomályosítja a zsidó tudósok ott elért nagy eredményeit?

Ez egy igazán jó kérdés. A kávéházakkal foglalkozó írásokban ritkán tesznek említést tudósokról, pedig a matematikusok is ott éltek társadalmi életet. Tehát elég valószínű, hogy igaz a feltevése.

 Orczy kávéház
Orczy kávéház
Könyvében említést tesz egy 1889-es “Kártyajáték” című darabról, melynek szereplői a Kohn, Lőwy és Brüll neveket viselték. Gerschom Scholem emlékirataiban megemlíti, hogy apjának nem tetszett a darab, mert véleménye szerint antiszemitizmust keltett. Ennek az lehetett az oka, hogy úgy vélte,  a kávéházban kártyázgató zsidók puszta említése is túl sok figyelmet von rájuk, és ebből még baj származhat?

Pontosan. Scholem apja nem szívlelte, hogy vulgárisan viselkedő zsidókat tesznek közszemlére.

Wahrmann Mór (1832-1892), magyar zsidó politikusnak tulajdonítják a következő viccet: “Miért támogatja Kohn egy zsidó állam létrehozását Palesztinában? Hogy ő lehessen a zsidó nagykövet Budapesten.”  Ez jól példázza a magyarországi zsidók patriotizmusát és kötődését Budapesthez, bár nem egy fergeteges poén.

Japán kávéház
Japán kávéház
Igaza van, ez nem túl vicces, de jól rávilágít egy komoly egzisztenciális dilemmára. Valóban nem ad okot a nevetésre.

Azt olvashatjuk könyvében, hogy abban az időben “a társadalmi kapcsolatok és a kollektív tapasztalat tekintetében a zsidók valójában egy nem létező nemzet nagyköveteiként funkcionáltak”. Miként valósult meg ez?

Akárhányszor is jelentették ki, hogy a zsidók egyenlő jogokkal bírnak, valójában ez sohasem volt igaz. Mindig idegenként tekintettek rájuk, nem pedig magyarokként. Lehet, hogy tökéletesen beszéltek magyarul, megváltoztatták a nevüket, jó kapcsolatot ápoltak a magyarokkal, de mindig mások voltak. Ez a feszültség a kreativitás és a modernitás forrása is volt, mert megjelenítette a modern ember problémáját, miszerint egy személyt nem lehet egyféle módon definiálni, tartozhatunk egyszerre többfelé. Bizonyos tekintetben minden ember idegen, akár hol is legyen, és a budapesti zsidók megteremtették az ezt kifejező modern városi kultúrát. Az ellentmondásos politikai rendszerben élés kulturális tapasztalata rendkívül jótékony hatással van a kreativitásra. A modern városi élet prototípusának tekinthető zsidó Budapest alkonya 1918-ra tehető, amikor radikális politikai és társadalmi változások kezdődtek.

Forrás: Forward