Hamarosan felavatják az ázsiai ország első mikvéjét.

A helyi lubavicsi küldöttek, Osher Lizman rabbi és felesége, Mussy már több mint egy évtizede dolgoznak azért, hogy rituális fürdő működhessen városukban, és szolgálja az 500-1000 fős zsidó közösséget. „Eddig, ha egy nő alá akart merülni a mikvében, kétórás repülőutat kellett megtennie Tokióig. Ha vállalta, hogy a tenger vizében merül meg, akkor kétórás autóút várt rá Incheoing. Ez sem anyagilag, sem időben nem kis áldozat, ráadásul minden hónapban sort kell rá keríteni” – mondta a rebecen.

A szöuli mikve csendes helyen épült fel, a Chábád által vásárolt földterületen. A mikve tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, a Chábád-központtól csak 15 percre fekszik. Az épületben egy lakás is helyet kapott, ahol azok a nők szállhatnak meg, akik nem tudnak a mikvehasználat után azonnal hazautazni, mert például péntek este veszik igénybe, vagy messziről érkeztek Szöulba. A mikve használata ingyenes, de adományt szívesen elfogadnak.

A szöuli rituális fürdő már a 16. olyan mikve a Távol-Keleten, melyet a Chábád-mozgalom épített fel. Kínában és Thaiföldön négy-négy működik, Japánban kettő, Vietnámban, Hong-Kongban, Kambodzsában, Szingapúrban és Indiában pedig egy-egy.

„Emlékszem, milyen volt havonta Tokióba utazni, vagy az incheoni tengerparton keresni egy eldugott öblöt. Nagyon örülök, hogy a Dél-Koreában élő zsidó asszonyok számára könnyebbé válik ezen ősi parancsolat betartása” – mondta Miriam Tobias, aki évekig élt Szöulban, ahová katonai biztonsági szakemberként dolgozó férjét kísérte el.

A mikve épületét kívülről-belülről a koreai tradícióknak megfelelően tervezte meg a Litzman-házaspár. A tető a koreai királyi épületek íves, cseréppel kirakott stílusát követi, az oldalsó, alumíniumból készült panelek pedig a modern szöuli formákhoz illeszkednek. A belső falfelületet és a vízcsepp alakú medencét mozaik díszíti, ami a mikve vize által jelképezett szentségre és újjászületésre utal.

Litzman rabbi és felesége 2008-ban kezdte el összegyűjteni az anyagi forrásokat. A teljes összeg még mindig nincs a kezükben, de azt remélik, hogy a tavaszi nyitásig befolyik a hiányzó pénz.

„Olyan mikvét akartunk létrehozni, melynek használta élményszámba megy a nők számára. Még meg sem nyitottuk, de már nagy a lelkesedés” – mondta Mussy Litzman.

zsido.com

Forrás: crownheights.info

 

Megszakítás